2014. november 13. 09:43   |   Autoblog
címkék:  

Ennyivel kerül többe a kötelező

Ismét nagymértékben emelkednek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak – derült ki az egyik magyarországi biztosítási portál elemzőinek legfrissebb előrejelzéseiből. A meghirdetett tarifák alapján így minden autósnak átlagosan 10 százalék körüli növekedésre kell számítania, és a tulajdonosok 75-80 százaléka biztosan megérzi majd az emelkedő díjakat, ami korántsem meglepő azok után, hogy már egy éve ez a tendencia uralkodik a szegmensben.

Kép: Pixabay

A legfrissebb adatok alapján hazánkban működik olyan biztosítótársaság, amelyik meghagyta a tavalyi árszinten a tarifákat, de mások akár 15-20 százalékkal is megemelték díjaikat, ami bizonyos esetekben akár jelentős összegeket is kivehet az autósok zsebéből negyedévenként. Forintosított összegben ez háromhavonta 1500-2000 forintos többletköltséget jelenthet a gépjárművel rendelkezők számára, de akadnak olyan biztosítók is, akik 20 százalékon felüli emelést hajtottak végre, így egyes autótulajdonosok extrém esetben akár 10 ezer forintos plusz kiadásra is számíthatnak. Az aktuális adatok alapján egyébiránt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak átlaga az új szerződések tekintetében 12,500 forintos összegen állapodott meg, ami egészen pontosan 1,200 forintos emelkedést jelent a tavalyi értékhez képest, tehát ennyivel kell többet fizetnünk abban az esetben, ha most kötünk új biztosítást – írja a biztositok.hu.

Azért az autósok többsége találhat olcsóbb ajánlatot, ha nagyon keres!

Az elemzők szerint a nagymértékben emelkedő díjaknak köszönhetően az elkövetkezendő időszakban rekordmennyiségű autós hagyja ott eddigi biztosítóját annak érdekében, hogy az olcsóbb lehetőségeket kínáló társaságokhoz szerződjenek át. Ezáltal míg tavaly több mint 300 ezer autós élt a biztosítóváltás lehetőségével, addig idén a spekulációk szerint akár két-háromszor ennyi gépjármű-tulajdonos is a váltás mellett voksolhat, mert nem akarják elfogadni az emelkedő díjakat, amelyek egy évben akár 5-10 ezer forinttal is többet vehetnek ki a zsebükből, mint korábban. Az elemzések a nagy átigazolási hullám alapján egy trendváltozásra is számítanak, hiszen míg az elmúlt hónapokban folyamatosan emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díj, addig annak függvényében, hogy mennyien hagyják ott régi biztosítójukat, vélhetően megáll majd a folyamat, vissza azonban biztosan nem fordul, olcsóbb biztosításra tehát egyetlen autós sem számíthat a jövőben.

A díjnövekedést ráadásul csak nagyon kevés autós tudja teljes egészében ellensúlyozni! Az elemzők szerint ugyanis az áremelkedés olyan nagymértékű, hogy még a kármentesen vezető autósok sem tudják száz százalékban kiegyenlíteni egy újabb bónuszszint elérésével. Jó megoldás lehet azonban, ha a kötelező biztosítás mellett egyidejűleg casco- vagy lakásbiztosítás megkötése mellé igénybe vehető, úgynevezett együttkötési kedvezményt veszünk igénybe. A személyautósok esetében további kedvezményeket tudunk elérni a fentiek mellett azzal, ha az éves díjat egy összegben, bankszámláról fizetjük be, amivel akár 10-25 százalék közötti kedvezményt is elérhetünk, ezáltal könnyedén kivédhetjük a mostani áremelkedést.

A biztosítók természetesen továbbra sem bánnak kesztyűs kézzel az olyan ügyfelekkel, akik bónuszbesorolást érintő kárt okoznak. Ilyenkor a biztosítók a jövőben is két helyezéssel rontják a bónuszbesorolást bizonyos gépjármű-kategóriák esetében, és akár 100 százalékot is meghaladó pótdíjat fizettethetnek az ügyfelekkel, miközben új biztosítási díjat állapítanak meg, ami akár kétszerese, bizonyos esetekben háromszorosa is lehet a korábban fizetettnek.

A biztosítók természetesen már korábban megkezdték az új díjakról szóló értesítők kiküldését – ezt elektronikus kapcsolattartással rendelkező ügyfelek az e-mail címükre kapták –, amelyben felhívják a mintegy 4 millió autós figyelmét a folytatólagos díjakról, így a fenti információk ismeretében a tulajdonosoknak december 1-jéig lehetőségük van felmondani jelenlegi szerződésüket annak érdekében, hogy a kedvezőbb díjak reményében egy másik biztosítóhoz szerződjenek át. Ezzel a lehetőséggel az elemzők szerint az elkövetkezendő hónapokban rekordszámú autós él majd!