Raikkonen szárnyakat kapott az időmérőn
Alonso után Schumacher is két másodperces büntetésben részesült így ők ketten már a második harmadot sem élték túl. Az időmérőt Raikkonen nyerte.
Tegnap Alonso két perces büntetése után úgy nézett ki, hogy a párharcot közte és Schmacher között a Magyar Nagydíjon a sportbíróság dönti el. A mai harmadik szabadedzésen azonban a német világbajnok is megkapta a maga megrovását, miután a piros zászló ellenére több autót is megelőzött, amikor kifolyt Button Hondájának az olaja. Így várható volt, hogy a legjobb tízbe se kerül be a Ferrari illetve a Renault elsőszámú pilótája.
A helyosztó első részében semmi meglepetés nem történt. N. Rosberg, S.Speed, T. Sato, C. Albers és Yamamoto búcsúzott a további küzdelemtől.
A második harmadban, ahogy azt várni lehetett mind Alonso mind Schmacher kiesett és mindössze a 11. és a 15. helyről várhatják a holnapi rajtot. Ebben a körben még Heidfeld, Coulthard, Klien és Monteireo gurult be végérvényesen a bokszba.
Az utolsó és mindent eldöntő ütközet, a tizek csatája az utolsó pillanatokig hihetetlen versenyt hozott. Nagyon sokáig úgy nézett ki, hogy a pole-ért folytatott harcban a Ferrari illetve a Renault másodpilótái veszik csak ki a részüket. Előbb Fisichella ment egy igen gyors kört, majd ezt Massa adta át a múltnak. A második helyre az egész hétvégén jól teljesítő Hondával Barrichello kvalifikálta magát ideig-óráig. Mikor már mindenki kettős brazil és főleg a Ferrari győzelmet ünnepelte, jött a McLaren Mercedes és Kimi Raikkonen több mint két tizedet verve Massa-ra 1.19.599-el megnyerte az időmérőt. Tehát az első rajtkockáról a finn, a másodikról Massa, a harmadik illetve negyedik helyről a két Hondával Barrichello és Button startolhat. Sajnos utóbbi csak startolhatna, ugyanis a szabadedzésen tönkrement a versenyautó motorja, ezért a britt csak a 14. helyről kezdi a Magyar Nagydíjat. Fisichella a kezdeti jó formája ellenére mindössze a nyolcadik pozícióból várhatja a lámpák kialvását.
Azt még mindenképp érdemes megemlíteni, hogy Kubica, aki jóval tapasztalatlanabb csapattársánál, Heidfeldnél bejutott a legjobb tízbe, ami a legjobb ajánlólevél egy olyan pilótának, aki még az életében nem vett részt időmérőn.
A kialakult eredménnyel igen csak elégedett lehet a McLaren vezetése, hiszen annak ellenére, hogy Schumacher a körülmények miatt nem volt komoly ellenfél, a legalább olyan gyors Ferrarit, amit Massa terelgetett, meg tudták verni.
Időmérő, Hungaroring:
1. Kimi Raikkonen (McLaren-Mercedes) 1:19.599
2. Felipe Massa (Ferrari) 1:19.886
3. Rubens Barrichello (Honda) 1:20.085
4. Jenson Button (Honda) 1:20.092
5. Pedro de la Rosa (McLaren-Mercedes) 1:20.117
6. Mark Webber (Williams-Cosworth) 1:20.266
7. Ralf Schumacher (Toyota) 1:20.759
8. Giancarlo Fisichella (Renault) 1:20.924
9. Jarno Trulli (Toyota) 1:21.132
10. Robert Kubica (Sauber-BMW) 1:22.049
11. Nick Heidfeld (Sauber-BMW)
12. Michael Schumacher (Ferrari)
13. David Coulthard (RBR-Ferrari)
14. Christian Klien (RBR-Ferrari)
15. Fernando Alonso (Renault)
16. Tiago Monteiro (MF1-Toyota)
17. Vitantonio Liuzzi (STR-Cosworth)
18. Nico Rosberg (Williams-Cosworth)