2014. december 03. 08:31   |   Autoblog
címkék:  

Baleseteket hallgatott el a Honda

Az eltelt tíz évben több mint 1700 balesetet „felejtett el” jelenteni az Egyesült Államokban a Honda japán autógyártó. A szerencsétlenségek hátterében többször is az autók technikai problémái álltak.

Kép: Pixabay

Az Egyesült Államokban minden autógyártónak a 2000-es évek óta negyedévente jelentenie kell a National Highway Traffic Safety Administration ( NHTSA) felé az általuk forgalmazott márkák által elszenvedett baleseteket. A Honda az elmúlt tíz évben meglepően kevés, mindössze 1144 esetben jelentett szerencsétlenséget. Most kiderült, hogy több mint 1700 esetet egyszerűen „elfelejtettek” jelenteni.

A gyártó szerint kommunikációs problémák léptek fel a cégnél: most azt ígérik, hogy lépéseket foganasítanak, hogy ez többé ne történhessen meg. Az NHTSA novemberben kérte számon a Hondán, hogy miért nem jelentette időben, hogy az általa forgalmazott márkákban is azok a Takata által gyártott légzsákok találhatóak, amelyek kinyílásakor fénszilánkok röpülnek szét az utastérben, mint egy srapnelgránát. Mint most kiderült, a kommunikációs hibák miatt nem jelentett 1729 balesetnél több esetben is technikai problémák léptek fel a gépjárművekben, ezek okozták a balesetet.

A Hondát érinti egyébként a legsúlyosabban a hibás légzsákok miatti visszahívás. A gyártónak összesen ötmillió gépkocsit kellett visszahívnia emiatt, kétszer annyit, mint az összes többi gyártónak összesen.