A nap képe: 25 évesen mindössze 204 km van benne
Egy 1990-es évjáratú Chevrolet Corvette ZR1-est kíván értékesíteni valaki licit formájában az eBay-en. Az eddigi élete során mindössze 204 km-t futott autóért három nappal az aukció zárása előtt már közel 8 millió forintnyi dollárt kínálnak, ám ez még nem a teteje.
Már az sem mindennapi, ha valakinek van egy 1990 és ’95 között gyártott C4-es ZR1 Corvette-je – hisz csupán 6939 darab készült belőle – ám ha az előbb említett sportkocsiba csupán 127 mérföldet tekert eddigi tulajdonosa, akkor aztán a gyűjtők és a fanatikusok igazi csatát fognak indítani a ritkaság megszerzéséért.
Valószínűleg ezt akarja kihasználni az autó tulajdonosa, aki az eBay-en hirdetett aukciót a 25 éves piros Corvette-re. Úgy tűnik, terve bevált, mert három nappal a licit lejárta előtt már 30 100 dollárnál, azaz kis híján nyolcmillió forintnál jár a hibátlan állapotú izomautó, amihez természetesen minden dokumentum és tartozék is jár hasonló minőségben.
Az Chevy orrában egy 5.7 literes, úgynevezett kisblokkos V8-as teljesít szolgálatot LT5 kódnéven 380 lóerővel (279 kW) és 502 Nm-es csúcsnyomatékkal, amiknek köszönhetően hatsebességes manuális váltóval 4,5 másodperc alatt gyorsul százra, és végsebessége eléri a 290 km/órát. Futóművét a Lotus-szal közösen fejlesztette a GM, így egy igen fejlett, aktív (FX3 kódnevű) felfüggesztés került bele.
Megjelenésekor a modell összesen hét FIA (Nemzetközi Automobilszövetség) által igazolt rekordot állított fel egy texasi tesztpályán. Ezek között csupa távolsági verseny eredménye szerepelt: 100 mérföld 175,6 mérföld/órás átlagsebességgel, 500 mérföld 175,5 mérföld/órás átlaggal, 1000 mérföld, 5000 km, 5000 mérföld, 12 órás és 24 órás állóképességi versenyek – utóbbit 175,885 mérföld/órás (282 km/órás) átlagsebességgel.
Persze ha azt vesszük figyelembe, hogy a ZR1-es Corvette megjelenésekor legkevesebb 58 995 dollárért volt hazavihető, és a pénzromlást is figyelembe vesszük, akkor nagyon messze van még a jó befektetés kategóriájától, ám a következő három napban még bármekkorára nőhet az egyelőre 30 100 dolláros (7,97 millió forintos) felkínált összeg.



