címkék: cng, e-golf, elektromos, fenntartható, hibrid, plug-in hibrid
Környezettudatos gondolkodás és fenntartható fejlődés a Volkswagentől
A fenntartható fejlődés a Volkswagennél több mint nemes gondolat: küldetés. Ennek jegyében a Volkswagen a Közép-Ázsia Expedíció partnereként 1000 darab diófacsemetével támogatja a magyar környezetvédelmet és tesz a széndioxid-kibocsátás csökkentéséért.
A Volkswagen példája évek óta bizonyítja, hogy a környezetvédelem és az autóipar fejlődése nem zárják ki egymást. A „Think Blue” filozófia a Volkswagen azon alapvető célkitűzéseit testesíti meg, melyek alapján mindenkor környezetkímélő termékeket és megoldásokat fejleszt, környezettudatosabb viselkedésre ösztönöz, illetve tevékenyen hozzájárul a hosszútávon fenntartható jövőhöz. Lényege a felelősebb közlekedés és a környezettudatosabb élet, nem csupán autóiban, hanem az élet minden területén s minden napján.
Ennek az elkötelezettségnek bizonyítéka a Volkswagen Közép-Ázsia Expedíció is, mely 2013-ban egy fél Föld kerületnyi, azaz húszezer kilométeres útra indult a híres huszadik századi magyar felfedezők, Almásy György és Prinz Gyula nyomába, akik első nyugati kutatóként térképezték fel a közép-ázsiai Tien San vonulatait. A felfedezők mai követői – élükön az expedíció vezetőjével, Hidvégi-Üstös Pál sportolóval – bejárták Közép-Ázsia hegyeit és sivatagjait, ahol otthonuk, az expedíciós autó stílszerűen egy Volkswagen, egy különlegesen átalakított LT40 lakóautó volt.
Az expedícióhoz etnográfusok, geográfusok csatlakoztak, akik interaktív módon a helyszínről tájékoztatták a diákokat a nomádok életéről, természetföldrajzi érdekességekről, így kutatásuk eredményét biológia, földrajz és történelem órák keretén belül magyar diákokhoz és a társadalom széles rétegeihez juttatták el. A csapat Budapestről indult és útvonala a következő volt: Szerbia, Románia, Törökország, Azerbajdzsán, Grúzia, Irán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Kazahsztán, Oroszország, Ukrajna, Magyarország.
Amellett, hogy a Volkswagen névadó szponzorként támogatta a felfedezők munkáját, a környezettudatosság érdekében Kirgizisztánból 1000 darab diófacsemetét hozott haza. Kirgizisztánból ered az egész világon termő, nemesített diók őse. Nyugat-Kirgizisztánban a Fergana völgy területén 245 ezer hektár dióerdőt találhatunk. Ezzel a rendkívül ellenálló, vadon termő fajtával felfrissül a magyarországi génállomány, a fák erősebbé és edzettebbé válnak, és a globális környezetváltozáshoz alkalmazkodó hazai diófák így a jövőben is emlékeztetni fognak minket azokra az értékekre, melyekkel a természet ajándékoz meg minket.
Alternatív meghajtási lehetőségek
A földgázüzemű autók – mint például az eco up! – egyik legnagyobb erénye, hogy e modellek nem csupán földgázzal, hanem olyan alternatív hajtóanyagokkal is működtethetők, mint például a megújuló forrásból származó biometán. A növényi hulladékból előállított biometán ugyanis nem verseng az élelmiszer-alapanyagokkal, emellett széndioxid-semleges is, mivel elégetésekor csupán annyi széndioxid szabadulhat fel, amennyit az adott növény növekedése során megkötött. Mindemellett az is igaz, hogy a biometán előállítására – például szalmából – kifejlesztett újszerű eljárások tovább csökkenthetik a földgáz-függőséget.
A három- és ötajtós változatban egyaránt kapható Volkswagen eco up! 1,0 literes motorja a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás terén egyaránt kiváló értékeket produkál. Átlagfogyasztása 100 kilométeren 2,9 kilogramm, azaz 4,4 köbméter földgáz, ami kilométerenként csupán 79 gramm széndioxid kibocsátásának felel meg. Ez utóbbi, világszerte egyik legalacsonyabb mutatójával a 68 LE teljesítményű eco up! a legjobb, „A+” energia-hatékonysági besorolást szerezte meg.
A földgáz magas energiatartalmú, 1 kilogramm nagynyomású földgáz (Compressed Natural Gas; CNG) energiatartalmát tekintve mintegy 1,5 liter benzinnek felel meg. A gázt a padlózat alatt, a hátsó futómű közelében elhelyezett két tartály (összesen 72 liter/11 kg CNG) tárolja. Az egyik tartály (35 liter) a benzintankkal (10 liter) együtt a hátsó futómű előtt kapott helyet, míg a másik (37 liter) a pótkerékteknőben adódó helyet használja ki. Ily módon a teljes EcoFuel rendszert úgy sikerült a jármű konstrukciójába integrálni, hogy a pótkerék hiányán kívül a legkisebb mértékben sem korlátozza az autó mindennapos használhatóságát.
A teletankolt eco up! már a fedélzetén tárolt földgázzal is 380 kilométeres hatótávot kínál, míg a tartalékként szolgáló benzinmennyiség további 220 kilométerre elegendő. Ennek megfelelően az eco up! összes tartályának egyszeri teljes feltöltésével akár 600 kilométer is megtehető.
Az e-up! és e-Golf formájában Európa legsikeresebb autógyártója két nagysorozatú modelljével lép át az elektromos mobilitás korszakába. Az e-up! a Volkswagen első nagy sorozatban gyártott teljesen elektromos járműve, és innovációk egész sora jellemzi. Az e-Golf pedig a Golf teljesen elektromos változata. Kétségtelen tény, hogy az elektromos hajtású autók vásárlói célcsoportjának rohamos bővülése paradigmaváltást is jelent egyben, a hosszú távú fenntarthatóság pedig a kereskedelemben is mindinkább előtérbe kerül. Ehhez azonban e termékeknek is maradéktalanul meg kell felelniük a mindennapok elvárásainak, a vezetés élvezete terén is.
Az e-up! és az e-Golf már alapkivitelükben tartalmazzák az állóhelyzeti fűtéssel és hűtéssel kiegészített automatikus légkondicionáló berendezést, a rádió-navigációs rendszert, az első szélvédő fűtését, a LED-technikájú nappali menetvilágítást és az e-Golf esetében a Volkswagennél elsőként a LED-fényszórókat. Mindkét újdonság iránymutató takarékossággal büszkélkedhet: az e-up! mindössze 11,7 kWh elektromos energiát igényel 100 kilométerenként, a magasabbra pozícionált e-Golf modellt pedig 12,7 kWh energiafogyasztás jellemzi.
A Golf GTE az első hálózatról tölthető (plug-in) hibrid modell a Golf GTI génjeivel, akár 50 kilométer tisztán elektromos hatótávval. A 204 lóerős Golf GTE sportos, mint a legendás Golf GTI és Golf GTD, emellett azonban gombnyomásra nulla károsanyag-kibocsátású, mint a tisztán elektromos hajtású e-Golf. A Golf GTE hajtásáról egy 150 LE teljesítményű, turbófeltöltésű és közvetlen befecskendezésű 1.4 TSI erőforrás, valamint egy 102 lovas elektromotor gondoskodik. E két aggregát a kifejezetten hibrid modellek számára kifejlesztett, hatfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltóval hosszútávon fenntartható üzemű, egyben dinamikus hajtásrendszert alkot. A rendszerteljesítmény 204 LE.