2005. július 31. 13:35   |   Autoblog
címkék:  

Mínusz tíz a hőségben

A rajt bárminemű probléma nélkül zajlott, Michael Schumacher speciel mintaszerűen indult, ám Raikkönen végül simán bezsebelte a győzelmet, ami majdhogynem kettős, hiszen Alonso messze a ponszerző zóna alatt végzett, így tiszta, tízpontnyi hasznot hajtott a Jégembernek a forró mogyoródi futam.

A mai napra tényleg lehűlt az idő: 35-ről egészen 34 celsiusig. Ennek megfelelően Jacques Villeneuve például jeges tömlővel a sisakján várta a felvezető kört, a többiek is minimum napernyő alatt várakoztak – az autókra meg mindenütt rákötötték a ventillátorokat.

A rajt bárminemű probléma nélkül zajlott, Michael Schumacher speciel mintaszerűen indult, néhány méter alatt ugyanekkora előnyre tett szert. Nem minden kollégának sikerült a start ilyen jól, Christian Klien egészen félelmeteset bukott. Az első kanyar tumultusában Villeneuve öklelte fel, de úgy ám, hogy a Red Bull megperdült a levegőben és nagyot csattant a földre érkezéskor.

Elszállt a másik Red Bull is

Mellettük Alonso és Ralf Schumacher csatázott a belső íven, éppen a boxkijáratnál. Nyomták mindketten erőszakosan, majd a toyotás húzott egy kicsit még beljebb, egyszersmind elvitte a spanyol első szárnyát – meg az egész versenyét.

Ennek a jelenetnek fél kör múlva is volt szerepe, mert Alonso a hátsó egyenesben leszakította a lifegő alkatrészt, amit a szorosan mögötte igyekvők elismerésre méltó reflexmozdulatokkal még kikerültek, de az épen előzési manőverben lévő Coulthard már ráfutott. Lett is belőle nagy kalamajka, mert a skót autóját úgy megdobta az elhagyott terelőelem, hogy átszánkázott az aszfalton, majd a füvön és a bukótérben végezte, leamortizált jobb elsővel.

Néhány kör alatt az élen Schumacher és Raikkönen párba állt és simán otthagyta az egész mezőnyt. Mögöttük Montoya, majd Trulli és Ralf Schumacher, később Button, aztán mindenki más következett.

Alonso szárnyalt

Alonso közben bejött új szárnyért, jól meg is tankolták, megpróbálva csökkenteni a veszteséget – ezek után viszont a spanyolnak Doornbos legyűrése is kemény feladatot jelentett. A másik végen Schumacher és Raikkönen felváltva autózta a leggyorsabb köröket, a német pedig kijött némi üzemanyagért.

A mclarenesek közrefogták Schumit a képzeletbeli dobogón, Montoya gyűjtögette az előnyt egy pit-stopra, amikből ő eggyel kevesebbet tervezett és így nézve jól is haladt a győzelem felé – a két nagy mögé ért vissza, de nem sokkal lemaradva.

Galéria megtekintése

Nagyítás Ennyit láttak belőle a többiek…

Hátul kisebb-nagyobb megszakításokkal összeállt az Alonso, Fisichella, Barrichello, trió – úgy nagyjából a 13., 14. helyen…

Raikkönen szemmel láthatóan gyorsabbá vált, mint Schumacher, de megelőzni nem tudta, így a sebességkülönbség nem kamatozott. Viszont a regnáló bajnok ment ki hamarabb a második tankolásra, a finn egy fordulóval később tette meg ugyanezt, de mégis elég volt az ez idő alatt összehozott előny.

McLarennek McLaren, de nem Montoya

S miután Montoya autója a sikán után kilehelte a lelkét, Raikkönen ölébe hullott az első hely – így a McLaren megúszta azt a problémát, hogy a csapatutasítások tiltása ellenére Montoya elé varázsolja elsőszámú pilótáját…

Raikkönen, Michael Schumacher, Ralf Schumacher lett a sorrend, Alonso a 11. helyen poroszkált.

A két Williamsről is illik megemlékezni, elvégre a pocséknak tűnő edzéseredmény után Heidfeld és Webber a Trulli, Button duó mögött haladt.

A két Schumacher kezdett el libikókázni: hol Ralf került közel a bátyjához, hol Michael lépett oda kicsit s növelte az előnyt egészségesre. Hiába spórolt az autóval a hétszeres világelső, a második helyet érezhetően kézben tartotta. A legvégére fogyott csak el a Bridgestone-gumi az abroncsokon, de ez már nem osztott, nem szorzott. Gyönge – relatíve – az idei Ferrari, de ő még mindig nagy pilóta.

Ezzel a duellummal zárult a nagydíj, Raikkönen simán bezsebelte a győzelmet, ami majdhogynem kettős, hiszen Alonso messze a ponszerző zóna alatt végzett, így tiszta, tízpontnyi hasznot hajtott a Jégembernek a forró mogyoródi futam.


Vélemények a dobogóról:

Galéria megtekintése

Nagyítás Képgaléria megtekintése

Első helyezett: Kimi Raikkönen: “Tegnap volt némi technikai problémánk, ráadásul elsőnek kellett kimennek az időmérőre, ennek ellenére jól mentem. Gyorsan haladtam, Montoyát viszont sajnálom. Michaellel együtt haladtunk, de a stratégiánkkal mégis sikerült elé kerülnöm. A taktikán változtattunk kicsit, amikor beragadtam Michael mögé, áttetük a második kiállást. Tudtam volna gyorsabban is menni a végén, de nem volt értelme kockáztatni.”

Második helyezett: Michael Schumacher: “Elégedett voltam az autó sebességével, hiszen Kimivel együtt autóztunk, nem is tudott megelőzni. A boxtaktikán múlott és hiába reméltük, nem a mi stratégiánk volt a jobb. Ha elé tudok visszajönni, amikor kiállt, esetleg nyerhettem volna, hiszen itt nehéz előzni. Összeségében jó eredmény a második hely, jó hétvége volt.”

Harmadik helyezett: Ralf Schumacher: “A csapat nagyon nagyot produkált, hiába voltam pesszimista a verseny előtt, minden jól ment. Nem tudtuk hogyan reagálnak majd a gumik a magas hőmérsékletre, de megmutattuk, hogy nagyon gyorsak vagyunk.”


A Magyar Nagydíj végeredménye:

1. Raikkönen (finn, McLaren), 2. Michael Schumacher (német, Ferrari) +35.5, 3. Ralf Schumacher (német, Toyota) +36.1, 4. Trulli (olasz, Toyota) +54.2, 5. Button (brit, BAR) +58.8, 6. Heidfeld (német, Williams) +1:08.3, 7. Webber (ausztrál, Williams) +1 kör, 8. Sato (japán, BAR) +1 kör
9. Fisichella (olasz, Renault) +1 kör, 10. Barrichello (brazil, Ferrari) +1 kör, 11. Alonso (spanyol, Renault) +1 kör, 12. Karthikeyan (indiai, Jordan) +3 kör, 13. Monteiro (portugál, Jordan) +4 kör, 14. Massa (brazil, Sauber) kiesett, 15. Villeneuve (kanadai, Suaber) kiesett, 16. Doornbos (holland, Minardi) kiesett, 17.  Montoya (kolumbaiai, McLaren) kiesett, 18. Albers (holland, Minardi) kiesett, 19. Coulthard (brit, Red Bull) kiesett, 20. Klien (osztrák, Red Bull) kiesett


A világbajnokság állása:

Pilóták: 1. Alonso (spanyol, Renault) 87, 2. Raikkönen (finn, McLaren) 61, 3. Michael Schumacher (német, Ferrari) 55

Konstruktőrök: 1. Renault 117, 2. McLaren 105, 3. Ferrari 86


Következik:

Török Nagydíj: Istanbul Speedpark, augusztus 21.