címkék:
Tizenkettő gyűlik, a többi nyaral
A régóta halogatott találkozó a Forma-1-es pilóták és Max Mosley részvételével augusztus elsejére datálódott, és most már a helyszín is ismert. Cannes-ban ülnek össze az illetékesek, hogy a legfőbb és egyben legkényesebb témáról – a versenyzők biztonságáról – értekezzenek.
Mint arról korábban olvashattak, a régóta halogatott találkozó a Forma-1-es pilóták és Max Mosley részvételével augusztus elsejére datálódott, és most már a helyszín is ismert. Cannes-ban ülnek össze az illetékesek, hogy a legfőbb és egyben legkényesebb témáról – a versenyzők biztonságáról – értekezzenek.
A biztonság és annak hiánya sajnos mindig valamilyen haláleset után válik kardinális kérdéssé, de az Amerikai Nagydíj gumibotránya után – még időben – újra előkerült ez a téma. Ha ilyen botrányokkal megelőzhető lett volna, mondjuk Ayrton Senna halála…
Bár a mozgolódás elkezdődött, az FIA és a Forma-1-es Versenyzők Szervezete közötti együttműködés meggyengült, Mosley és a pilóták kapcsolata feszültté vált. A silverstone-i találka elmaradt.
Az FIA ura által kijelölt új időpontban azonban nem sok köszönet van. A Magyar Nagydíj után három hét nyári szünetre mennek a Cirkusz “munkásai”, de búcsúzóul még egy kellemetlen megbeszélésen is részt vehetnek Mosley jóvoltából, aki ráadásul azzal fenyegetőzött, hogy ismét elhalasztja a gyűlést, ha a szuperlicensszel rendelkezők közül legalább tizenkettő nem jelenik meg. Ezt azonban az FIA szóvivője nem tartja valószínűnek:
“Pontosan tizenketten jelezték, hogy részt kívánnak venni a megbeszélésen. Ez kiábrándítóan kevés, de az FIA reméli, hogy az eszmecsere nem lesz felesleges. Akik úgy döntöttek, hogy eljönnek, lehetőséget kapnak arra, hogy elmondják véleményüket”.
A “tizenkettek” listája még nem nyilvános, de Juan Pablo Montoya és Kimi Raikkönen biztosan nincs rajta: ők hétfőtől megkezdik vakációjukat, másik hat kollégájukkal együtt…
A pénteki első szabadedzés végeredménye
1. Alexander Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes) 1:13.973, 2. Kimi Raikkonen (finn, McLaren-Mercedes) 1:14.576, 3. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 1:15.560, 4. Juan Pablo Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedes) 1:15.772, 5. Ricardo Zonta (brazil, Toyota) 1:16.091, 6. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 1:16.146, 7. Felipe Massa (brazil, Sauber-Petronas) 1:16.161, 8. Vitantonio Liuzzi (olasz, Red Bull-Cosworth) 1:16.297, 9. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 1:16.411, 10. Michael Schumacher (német, Ferrari) 1:16.474, 11. Ralf Schumacher (német, Toyota) 1:16.575, 12. Christian Klien (osztrák, Red Bull-Cosworth) 1:16.658, 13. Jenson Button (angol, BAR-Honda) 1:16.752, 14. Mark Webber (ausztrál, Williams-BMW)1:16.879, 15. Nick Heidfeld (német, Williams-BMW) 1:16.893, 16. Rubens Barrichello (brazil, Ferrari) 1:16.913, 17. Jacques Villeneuve (kanadai, Sauber-Petronas) 1:16.938, 18. Takuma Sato (japán, BAR-Honda) 1:16.992, 19. Narain Karthikeyan (indiai, Jordan-Toyota) 1:17.506, 20. Christijan Albers (holland, Minardi-Cosworth) 1:17.830, 21. Robert Doornbos (holland, Minardi-Cosworth) 1:17.978, 22. Tiago Monteiro (portugál, Jordan-Toyota) 1:18.227, 23. Nicolas Kiesa (dán, Jordan-Toyota) 1:19.484, 24. David Coulthard (skót, Red Bull-Cosworth) – Mért kör nélkül
A pénteki második szabadedzés végeredménye
1. Alexander Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes) 1:13.973, 2. Kimi Raikkonen (finn, McLaren-Mercedes) 1:14.576, 3. Fernando Alonso (spanyol, Renault-Renault) 1:15.560, 4. Juan Pablo Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedes) 1:15.772, 5. Ricardo Zonta (brazil, Toyota) 1:16.091, 6. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 1:16.146, 7. Felipe Massa (brazil, Sauber-Petronas) 1:16.161, 8. Vitantonio Liuzzi (olasz, Red Bull-Cosworth) 1:16.297, 9. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 1:16.411, 10. Michael Schumacher (német, Ferrari) 1:16.474, 11. Ralf Schumacher (német, Toyota) 1:16.575, 12. Christian Klien (osztrák, Red Bull-Cosworth)1:16.658, 13. Jenson Button (angol, BAR-Honda) 1:16.752, 14. Mark Webber (ausztrál, Williams-BMW) 1:16.879, 15. Nick Heidfeld (német, Williams-BMW) 1:16.893, 16. Rubens Barrichello (brazil, Ferrari) 1:16.913, 17. Jacques Villeneuve (kanadai, Sauber-Petronas) 1:16.938, 18. Takuma Sato (japán, BAR-Honda) 1:16.992, 19. Narain Karthikeyan (indiai, Jordan-Toyota)1:17.506, 20. Christijan Albers (holland, Minardi-Cosworth) 1:17.830, 21. Robert Doornbos (holland, Minardi-Cosworth) 1:17.978, 22. Tiago Monteiro (portugál, Jordan-Toyota) 1:18.227, 23. Nicolas Kiesa (dán, Jordan-Toyota) 1:19.484, 24. David Coulthard (skót, Red Bull-Cosworth) – Mért kör nélkül
