2005. július 02. 15:44   |   Autoblog
címkék:  

Otthon, édes otthon

Ahogy kell, hazai pályán begyűjtötte a pole-t a Renault. Alonso zárta legelőrébb az időmérőt, az első sorba még a szokás szerint nagyot futó Trulli fért be.

#img1#Ahogy kell, hazai pályán begyűjtötte a pole-t a Renault. Természetszerűleg Alonso zárta előrébb az időmérőt, nem az olasz csapattárs – Fisichella ugyanazzal a felszereléssel csak a hatodik lett, mégpedig úgy, hogy a délelőtti edzéseken még elverte a spanyolt. Ez a különbség.

Az első sorba még a szokás szerint nagyot futó Trulli fért be, mögé meg az idők alapján Raikkönen, csak hát a finn mögött pénteken elhalálozott a friss Mercedes motor, így Jégember a 13. helyre parkolhat majd be a start előtt. Mindez viszont jobb kedvre derítette a Schumacher-rajongókat – van néhány… -, merthogy a német a 4. legjobb idővel is a harmadikról indulhat ezáltal. Aztán jön Sato, a másik Ferrari, majd a már citált Fisico. Amúgy a regnáló világbajnok az Amerikai “Nagydíj” megnyerésének hála utolsóként haladhatott körbe a ringen és pompásnak tűnt minden, egészen az utolsó szektorig, ahol elment a pole – egyébként Barrichellónak is itt akadtak gondjai. 

Az első hatos után Button következik, aki már jó előre lehűtötte az idén amúgy sem túl vérmes BAR-drukkereket azzal, hogy kijelentette: legjobb esetben is a pontszerzés a cél a víkenden, a dobogóról ne is álmodjanak. Az angolt Montoya, az első tízbe együtt idén először bekerülő Sauberek, majd az alulteljesítő sztárok következnek, bezárva Heidfelddel, közrefogva szegény Raikkönent.

Majdan a Red Bull párosa és a végén mixelve a Jordanek és a Minardik.

Az időjárásról csak annyit, hogy jó öt fokkal hidegebb van, mint ahogy jósolták: 27 helyett csak 22 – ráadásul a napokban Magny-Cours környékén eső is bőven elképzelhető bármikor.

Amúgy holnapra a tippelés nehéz, a michelines csapatok uralják a mezőnyt, annak az elejét is – ámde a Ferrarikat azért mindig érdemes lesni. A rajtot elképzelve érdemes figyelni az Alonso mögül startoló Schumacherre, na meg a mellőle kilövő Satóra…

Raikkönen pedig autózhat át az egész társaságon.


A rajtsorrend
























































































































1.

Alonso

spanyol

Renault

1:14.412

2.

Trulli

olasz

Toyota

1:14.521

3.

M. Schumacher

német

Ferrari

1:14.572

4.

Sato

japán

BAR

1:14.655

5.

Barrichello

brazil

Ferrari

1:14.832

6.

Fisichella

olasz

Renault

1:14.887

7.

Button

brit

BAR

1:15.051

8.

Montoya

kolumbiai

McLaren

1:15.406

9.

Massa

brazil

Sauber

1:15.566

10.

Villeneuve

kanadai

Sauber

1:15.699

11.

R. Schumacher

német

Toyota

1:15.771

12.

Webber

ausztrál

Williams

1:15.885

13.

Raikkönen

finn

McLaren

1:14.559

14.

Heidfeld

német

Williams

1:16.207

15.

Coulthard

brit

Red Bull

1:16.434

16.

Klien

osztrák

Red Bull

1:16.547

17.

Karthikeyan

indiai

Jordan

1:17.857

18.

Freisacher

osztrák

Minardi

1:17.960

19.

Monteiro

portugál

Jordan

1:18.047

20.

Albers

holland

Minardi

1:18.335