2015. június 02. 17:55   |   Autoblog
címkék:  

Minden idők leggyorsabb ferdehátúja a Honda Civic Type R

Öt év után megérkezett a világ leginkább várt ferdehátú sportkocsija, a vadonatúj Honda Civic Type R. A közúti versenyautóként aposztrofált új generáció különleges képességeiből fakadóan új mércét állít fel a nagy teljesítményű, elsőkerék-hajtású hot hatch-ek szegmensében. Az ötajtós, két felszereltségi szinttel választható Civic Type R júliusban érkezik, és a kétkerék-hajtású ferdehátúak alkotta mezőny élére katapultálja a Hondát.

A Honda mérnökei az ún. „Buttigiri” filozófiát követték a fejlesztés során. A japán kifejezés arra utal, hogy a szakemberek komoly áttörést értek el a műszaki alapokat illetően, egyúttal maguk mögött hagyták a már túlhaladott technikai megoldásokat. Ennek köszönhető, hogy az új Type R nem csak holmi felelevenítése a piros embléma jelentette értékeknek, hanem egy teljesen új, minden eddiginél ütősebb koncepció. Az új Civic Type R megalkotásakor arra törekedtek, hogy kategóriaelső teljesítménye gyors egyenesekben, kanyargós utakon és versenypályákon egyaránt kiaknázható legyen, ugyanakkor könnyű kezelhetőség és praktikus kialakítás jellemezze a modellt.

A Civic Type R mozgatásáról vadonatúj, kétliteres, közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltéses VTEC motor gondoskodik. A benzines erőforrás teljesítmény és forgatónyomaték terén egyaránt kategóriaelső a sportos, elsőkerék-hajtású ferdehátúak táborában, csúcsteljesítménye 310 lóerő (6500 f./percnél), legnagyobb nyomatéka pedig 400 Nm (2500 f./percnél). Ezek az értékek minden korábbi Honda Type R modellét meghaladják. A fordulatszámmérő piros tartománya hétezertől indul, ugyanakkor az alsó tartományban is rendkívül gyorsan reagál az egység. Mindez a vadonatúj, fejlett feltöltőrendszernek köszönhető, ami a Honda legendás változó szelepvezérlésével (VTEC) és a változó vezérlésszabályozással dolgozik karöltve (VTC).

A VTC a teljes fordulatszám-tartományban folyamatosan figyeli és szabályozza a szívószelepeket mozgató vezérműtengely állását, ezáltal a szelepösszenyitás ideje mindig az aktuális terhelésnek megfelelően változhat. Ezzel szemben a VTEC a kipufogószelepek nyitásának mértékét változtatja, hogy a turbólyuk minél kisebb legyen alacsony fordulatszámon és magasabb fordulaton a lehető legmagasabb csúcsteljesítményt produkálja az erőforrás. Az egycsatornás (mono-scroll) turbófeltöltő dinamikusabbá teszi a motort az alsó fordulatszám-régióban, s nagyobb teljesítményt garantál a felső tartományban. A könnyű főtengely, az öntött alumíniumdugattyúk, a szintén alumíniumból készülő VTEC szelephimbák és a kovácsolt hajtókarok szintén hozzájárulnak a kedvező tömeghez és mérethez, valamint a forgótömeg csökkentéséhez. Rendkívül fontos szerep hárul a közvetlen befecskendezésű üzemanyagellátó-rendszerre is, melynek egyik legfőbb jellemzője, hogy nem a szívócsatornába juttatja a benzint, hanem egyenesen a hengerekbe, így a szívóoldalról csak az égéshez szükséges levegő érkezik.

Az új Civic Type R teljesítménye páratlan az elsőkerék-hajtású hot hatch-ek körében, a százas sprinthez mindössze 5,7 másodpercre van szüksége, végsebessége pedig eléri a 270 km/órát. Kiemelkedő képességei dacára a modell szén-dioxid-kibocsátása csupán 170 g/km, és az Euro 6 környezetvédelmi előírásoknak is megfelel. A könnyen kapcsolható, precízen megvezetett, hatfokozatú kéziváltó közvetlen kapcsolatot termet a pilóta és a hajtáslánc között. Hasonlóan a 2002-es NSX-R-hez, a váltóút mindössze 40 milliméter, így elképesztően gyorsan kapcsolhat a pilóta. Minderre a rendkívül fejlett, részlegesen önzáró differenciálmű teszi fel a koronát, ami csúszáshatáron autózva, az igazán gyorsan vett kanyarokban is biztos úttartást és maximális tapadást garantál. Tekintettel a pályahasznált során fellépő rendkívüli terhelésre, az új Civic Type R váltója saját olajhűtőt kapott.

Az új Civic Type R nem titkolja, hogy mire született, a négy kipufogóból áradó hangorkán már a motor beindításakor jelzi, hogy valami igazán különlegessel állunk szemben. A teljesítményre hangolt rendszer első részéből hiányzik a hangtompító, helyette egyenes cső továbbítja a gázokat, aminek gyorsabb áramlás és sportosabb hangzás az eredménye. Hogy a zaj ne váljon tolakodóvá, hátra speciális dob került, mely kialakításából fakadóan képes az előírt hangerőre halkítani a Civic Type R dübörgését.

A stílusbéli változások agresszívvá és céltudatossá tették az új Civic Type R-t, ugyanakkor az autó menetteljesítményére is komoly hatással voltak. Hatékonyságát többek között speciális, leszorítóerőt generáló karosszériaelemek garantálják, melyek negatív felhajtóerőt gerjesztenek. A hatás az első és hátsó tengelynél egyaránt jelentkezik, s minimális légellenállással egészül ki. A speciális formai megoldások nélkül elképzelhetetlen lenne, hogy a Civic Type R a 270 km/órás végsebességnél is stabil maradjon.

A rendkívüli tempó speciális technikai megoldásokkal vált elérhetővé, ilyen például a teljesen sík borítás a kocsi alján, ami a hátsó diffúzorral együttműködve úgy szabályozza a levegő áramlását, hogy optimális legyen a leszorítóerő, és a Civic Type R szinte hozzátapadjon az úthoz. Széles első koptatói és mélyre engedett küszöbszpoilerei úgy irányítják a levegőt, hogy leszorítóerő keletkezzen az első tengelyen, de ne rontsa felhajtóerő az úttartást. A hátsó szárny felépítése azt a célt szolgálja, hogy a lehető legnagyobb leszorítóerő hasson a hátsó tengelyre, mindazonáltal minimális legyen a légellenállás. A kerékjárati íveken kialakított légnyílások a fékek hűtésében is szerepet vállalnak. Hátul két dupla kipufogó vonja magára a tekintetet, ezek fogják közre a látványos diffúzort. A kerékjáratokban 19 colos típusspecifikus könnyűfém felnik forognak egyedi 235/35 R19 méretű Continental abroncsokkal.

Az új Civic Type R öt feltűnő színben lesz elérhető. A Championship White, azaz „bajnokfehér” a korábbi Type R modelleknél is sikeres volt, és komoly népszerűségre tarthat számot a Crystal Black (gyöngyház), a Polished Metal (metál), a Brilliant Sporty Blue (metál) és a Milano Red is.

Belül számos esztétikus és praktikus részletet találni, amelyek kifejezetten a Civic Type R-hez készültek. A kabin nem csak a versenypályás csapatáshoz passzol, hanem a hétköznapokra is tökéletes – kényelmes, funkcionális és sportos. Az ülésgarnitúra, a kormány és a váltó teljesen egyedi, a vezetői pozíciót pedig úgy alakították, hogy a pilóta minden információt könnyedén leolvashasson a műszerfalról, a kezelőszervek pedig kézre essenek.

Az exkluzív, magas háttámlákkal büszkélkedő sportülések szarvasbőr hatású, dupla, piros öltésekkel varrt kárpitot kaptak. A sofőr 30 milliméterrel közelebb ül az úthoz, mint a belépőmodell esetében. A kormánykerék is lejjebb költözött, nehogy kitakarja a műszeregységet. Ráadásként dupla, piros öltésekkel varrt, fekete bőrbevonatot kapott a volán, illetve a váltógomb, és fekete a tetőkárpit, hogy még hangulatosabb legyen a kabin. Akárcsak a korábbi Type R modellek esetében, a váltógomb mart alumíniumból készül. Az átdolgozott hátsó ülésen két utas foglalhat helyet, s bár az ülőlapok nem felhajthatók, megmaradt a 60/40 arányban dönthető támla, valamint a síkpadlós formában bővíthető csomagtér.

A Honda számos olyan fejlesztést dolgozott ki a Civic Type R futóművéhez, melyek még könnyebbé és magabiztosabbá teszik az irányítást, s maximalizálják az erőátvitelt az útra. A vadonatúj, négypontos adaptív lengéscsillapító rendszer például képes arra, hogy az aktuális terhelési és útviszonyoknak megfelelően, egymástól függetlenül szabályozza a csillapítást. Kifinomult működésének megannyi pozitív hatása van, többek között segít a súly ideális elosztásában erős gyorsításnál és lassításnál, illetve a kanyarokban, kiemelkedően jó úttartással ruházva fel a modellt. További előnye, hogy komfortosabbá teszi az utazást, így a hétköznapokon, rossz minőségű útburkolaton is kényelmes a Civic Type R. Előnyei gyorsításnál (nem emelkedik fel az autó orra) és fékezésnél (nem bólint és kóvályog az autó) is érezhetők, így indulásnál és lassításnál sincs indokolatlan tapadásvesztés.

A fejlett, dupla-függőcsapszeges első felfüggesztés nagy sebességnél és csúszáshatáron vett kanyarokban egyaránt stabillá teszi a modellt. Szemben a hagyományos első felfüggesztéssel, ennél a konstrukciónál két csapszeget alkalmaztak a mérnökök. Emellett a csonkállvány nem közvetlenül kapcsolódik a rugóstaghoz, mint egy klasszikus felfüggesztés esetében, így elkülöníthetők a feladatkörök – a csonkállvány a kormányzásért, a lengéscsillapító pedig az útegyenetlenségek kisimításáért felel. Ennek legfőbb előnye, hogy kisebb mélységű felni alkalmazható, ami 55 százalékkal csökkenti a hajtási befolyást a hagyományos Civic felfüggesztéséhez viszonyítva. A csatolt lengőkaros hátsó futóműnél nem tömör elemeket, hanem speciálisan formázott csöveket használtak. Ez a megoldás nem igényel stabilizátorrudat, 177 százalékkal merevebb, mint a klasszikus kivitel, és súlya is sokkal alacsonyabb. A fékrendszer a Brembotól érkezett, elöl négydugattyús nyergekkel és 35 centiméteres tárcsákkal.

Az új Civic Type R-ben debütál az ún. +R üzemmód, amivel még gyorsabbá tehetők a futómű és hajtáslánc reakciói. Ha a vezető aktiválja a +R üzemmódot, számos változás történik. A műszeregységet körülölelő fénysáv például fehérről pirosra vált, egyúttal a fordulatszámmérő bal oldalán megjelenik a +R logó és kikapcsol a start/stop rendszer. Ezzel párhuzamosan a hajtáslánc és a futómű viselkedése is módosul: a motorreakciók gyorsabbá válnak, a nyomatékgörbe pedig úgy változik, hogy még agresszívebb és erősebb legyen az autó, a maximális forgatónyomatékot hatékonyabban kihasználva az alsó fordulatszám-tartományban. Az elektronikus szervokormány szintén másik arcát mutatja, áttételezése rövidebbé válik, rásegítése csökken, ezáltal nehezebb és pontosabb a kormányzás.

Nem marad alaphelyzetben a futómű sem, hiszen a +R gomb megnyomásakor az adaptív lengéscsillapító rendszer 30 százalékkal keményebbre hangolja a rugózást, elősegítve a jobb úttartást és a könnyebb kezelhetőséget. Ráadásként a menetstabilizáló is engedékenyebb lesz, azaz engedi csúszáshatáron autózni a vezetőt, s csak nagyobb mértékű tapadásvesztés, illetve farolás esetén szól közbe. +R üzemmódban speciális menetadatok is megjeleníthetők az i-MID kijelzőjén, méghozzá több formában.

A Honda Connect szórakoztató elektronikai és információs rendszer szériatartozékként jár az új Civic Type R-hez. A könnyen használható készülék alapját a világ legkedveltebb okostelefon operációs rendszere adja (Android), kezelése pedig pont olyan, mint egy érintőképernyős mobilkészüléké: tapintással és simítással tudunk navigálni a menürendszerben. A kormánykerékről is kezelhető rendszer internetelérésre, AM, FM, DAB és internetrádió vételére, valamint Bluetooth-os telefonkapcsolatra és telefon kezelésére egyaránt alkalmas, ugyanakkor megjeleníti a tolatókamera képét, és számos előre telepített alkalmazással, illetve Honda App Centre-eléréssel kényezteti az utasokat. A Honda Connect szolgáltatásai között ott találjuk a MirrorLinket is, így a maximumot hozhatjuk ki a kompatibilis okostelefonokból.

A Civic Type R kétségkívül osztálya leggyorsabb modellje lesz. Tesztelése során például rekordidőt futott a Nürburgring Nordschleifén, azaz minden idők leggyorsabb elsőkerék-hajtású hot hatch-ének bizonyult. Számokban kifejezve ez annyit tesz, hogy 7 perc 50,63 másodperc alatt ért körbe a 20,8 kilométer német versenypályán, s helyenként elérte a 270 km/órás sebességet is. Ez minden idők legjobb időeredménye ebben a szegmensben. A köridőt a sorozatgyártást megelőző utolsó fejlesztési szakaszban, 2014 májusában sikerült teljesíteni a tesztelés alatt álló Civic Type R-rel. Ennél a változatnál a motor, a futómű, az erőátvitel, a kipufogó- és fékrendszer, valamint a karosszéria már elnyerte végső formáját.