2015. augusztus 26. 12:20   |   Autoblog
címkék:  

Megfelelő karbantartással növelhetjük autónk értékét

A fogyasztási cikkek értéke rendszerint csökken az évek múlásával, de ez attól is függ, hogy mennyire ügyelünk a megfelelő karbantartásukra. Nincs ez másként a használt autók esetében sem, hiszen manapság már azok is fogyasztási cikkeknek számítanak. Egy autó értékének csökkenése lassítható, feltéve, ha megfelelően karbantartjuk, és követünk bizonyos tanácsokat.

A legtöbb autótulajdonos számára a gépkocsi az egyik legértékesebb vagyontárgy. Statisztikák szerint egy átlag autós körülbelül 7 évig használja autóját, és ez idő alatt általában csak a legalapvetőbb karbantartási munkálatokat végzi el. Ez a hozzáállás azonban gyakran több százezer forint veszteséget jelenthet akkor, amikor az autó tulajdonosa el szeretné adni a gépjárművét. „Az autó műszaki állapota, illetve felszereltsége nem az egyetlen szempont, amely miatt a vevő a vásárlás mellett dönt. Egyéb fontos tényezők, amelyek egy használt autó megvásárlásánál sokat nyomnak a latba: az autó esztétikai állapota, illetve szerviztörténete. Azt mondják, hogy autóvásárlásnál fontos szempont a jó kinézet, de használt autó esetében annak múltját sem szabad figyelmen kívül hagyni” mondta Karolína Topolová, az AAA AUTO vezérigazgatója.

Egy eladásra kínált használt autónak pontosan annyi az értéke, amennyit a vevő hajlandó fizetni érte. Íme néhány tipp az autó értékének megőrzéséhez, amelyek figyelembe vételével késleltethetni lehet az amortizáció folyamatát.

1. Megfelelően vezetett szervizkönyv – egy autó piaci értékét leginkább befolyásoló tényező. A karbantartási naplót naprakészen kell vezetni, továbbá a szervizelésről, illetve az alkatrészek cseréjéről kapott számlákat is meg kell őrizni. Ha az autót esetleg a parkolóban szerzett kisebb sérülés miatt kellett újrafesteni, mindent megfelelően kell dokumentálni annak érdekében, hogy később az eladásnál bizonyítani tudjuk, hogy a jármű nem szenvedett balesetet, csak esztétikai beavatkozás történt.

2. A karosszéria rendszeres tisztítása a legjobb módja annak, hogy megőrizzük nemcsak az autó felületének megfelelő állapotát, hanem hogy megakadályozzuk a kezdődő korróziót is. Egy autó külső, illetve belső terének esztétikai hibái is alapvető hatással vannak az eladási árra.

3. Az autó problémás részeinek karbantartása – Ahogyan az embernek, úgy az autónak is megvannak a gyenge pontjai. Ennek egyik tipikus példája az úgynevezett fékpor, amely lerakódik a kerekeken, beszennyezve azokat, ami hosszabb távon károsodást is okozhat. Ezek az apró szemcsék különösen az alumínium keréktárcsákra veszélyesek, mivel egy sárgásbarna színű égetett bevonatot képeznek azokon, és ez a kerekek hosszú távú elhanyagolását mutathatja. Egy kiváló minőségű kerékpolírozó rendszeres használata könnyedén orvosolhatja ezt a problémát.

4. Hagyjuk szakértőre a motor tisztítását. A motorháztető alatt fellelhető egyre nagyobb mennyiségű elektronikai alkatrészeknek köszönhetően, egyáltalán nem ajánlott, hogy saját magunk próbálkozzunk a motor tisztításával. A nagynyomású eszközök megfelelő szakértelem hiányában történő használata károsíthatja a motort.

5. Foltok a belső térben – ez jelzi leginkább, hogy mennyire figyelünk oda gépkocsink megfelelő karbantartására. Végül is a belső tér a járművezető és az utasok által leginkább használt területnek számít. Amennyiben nem fordítunk kellő figyelmet a belső tér tisztán tartására, akkor akár eltávolíthatatlan funkcionális és esztétikai hibák is keletkezhetnek az autónkban.

6. Kellemetlen szag az utastérben – bármi is okozza azt, egyértelműen csökkenti az autónk értékét. A több szellőztetés, illetve szagtalanítók vagy aromás illatosítók használata csak rövid távon oldja meg ezt a problémát.

7. A drágább autók alaposabb karbantartása többszörösen is megtérül. Köztudott, hogy a drágább autók sokkal gyorsabban veszítenek értékükből. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy a tulajdonosok az új, illetve alig használt autók esetében még nagyobb figyelmet fordítsanak azok megfelelő karbantartására.