2016. január 28. 12:55   |   Autoblog
címkék:  

Egy közel 60 éves Aston Martin kerül kalapács alá

Február végén egy különleges, 1958-as évjáratú Aston Martin DB 2/4 Mk III kerül kalapács alá a Silverstone Auctions’ klasszikus autó árverésén. A brit klasszikus azért figyelemreméltó, mert 56 évig egyetlen család tulajdonában állt. 160-180 ezer fontot is megadhatnak érte.

Az autó első tulajdonosa egy bizonyos W. Griffith volt Somersetből, aki 1960-ig birtokolta. A helyi lapban feladott hirdetésére az első jelentkező pedig Marcus Green, az Aston Martin Tulajdonosok Klubjának régi tagja volt, aki azonnal lecsapott az autóra. Az üzlet megköttetett, az Aston Martin pedig azóta is a család garázsában áll.

2003-ban a kocsit Green úr veje örökölte meg, aki tehetséges mérnökként belefogott az autó teljes körű felújításába. A restaurálás három évig tartott; s igényességére jellemző, hogy az autó szebb lett, mint új korában volt. Az eredeti erőforrást is újraépítették, a belső teret pedig a legmagasabb specifikáció szerint kárpitozták újra. A kilométeróra 67 ezer mérföldet mutat, a karosszéria pedig az eredeti mélykék árnyalatában tündököl.

Az autónak ráadásul az összes dokumentációja megvan. Számlák és nyugták igazolják, hogy a kocsit a 60-as évek óta lelkiismeretesen karbantartották. Az eredeti szerszámkészletet is megőrizték.

Az 1958-as Aston Martin DB 2/4 Mk III más klasszikus autókkal egyetemben a Race Retro rendezvényen tartott árverésen kerül kalapács alá február 28-án.