Videó: így biztonságos kamiont előzni
A Samsung partnereivel közösen zseniális technológiát fejlesztett ki kamionok számára, ami arra szolgál, hogy megakadályozza az előzések során bekövetkező közúti baleseteket. A kamion hátsó része két beépített kamera és egy kifejezetten erre a célra tervezett közlekedési szoftver segítségével élőben mutatja a kamion előtti út képét. Ezáltal segít a kamion mögött haladó járművek vezetőinek, hogy jóval pontosabban mérhessék fel az előzéshez rendelkezésükre álló helyet.
A Safety Truck-ot a Samsung Electronics Argentína fejlesztette ki több partnerével szoros együttműködésben. A projektben a globális reklámügynökség, a Leo Burnett, egy technológiai megoldásokat szállító argentin cég, az Ingemática, az utánfutó tervezéssel és -kivitelezéssel foglalkozó nemzetközi vállalat, a Helvetica SA, valamint a világ vezető kamiongyártója, a Volvo Trucks Argentina is részt vett.
A Samsung folyamatosan olyan technológiák fejlesztésén dolgozik, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek új és izgalmas módon használják a technológia eszközöket, amivel valóban jobbá válhat az életük. A Samsung Safety Truck tökéletes példa erre a folyamatos innovációra. Bár a fejlesztések kezdettől fogva Argentínában zajlottak, a világ számos pontján felfigyeltek a projektre. A legelismertebb globális reklámfesztivál, a Cannes Lions 2015-ben a három arany és három ezüst szobron kívül Titanium oroszlán díjjal jutalmazta a Samsung Safety Truck projektjét. A Time magazin pedig 2015-ben beválasztotta az év 25 legjobb innovációja közé.
A Samsung Safety Truck hátsó része két beépített kamera és egy kifejezetten erre a célra tervezett Ingematica közlekedési szoftver segítségével élőben mutatja a kamion előtti út képét. Ezáltal segít a kamion mögött haladó járművek vezetőinek, hogy jóval pontosabban mérhessék fel az előzéshez rendelkezésükre álló helyet. A közvetített kép egy nagyfelbontású, négy darab Samsung OH46D készülékből álló videófalon jelenik meg a kamion mögött haladók számára. A por- és vízállóra tervezett OHD video fal a zord időjárási körülmények között nyújtott kimagasló teljesítményéért IP56 tanúsítványt is kapott, hiszen időjárástól és útminőségtől függetlenül tiszta képet tud biztosítani.
A Samsung Safety Truck egy éven keresztül járja majd az utakat.
A Samsung Safety Truck működés közben: