2016. február 23. 12:00   |   Autoblog
címkék:  

Színre lép az új Volkswagen up!

Az up!-ot kívül-belül teljesen áttervezték, új felszereltségeket és színeket vezettek be, bővítették az egyedire szabási lehetőségeket, továbbá egy új 1 literes turbómotort emeltek be a kínálatba. A sikkes, második generációs up! a Genfi Autószalonon debütál és nyáron kerül a márkakereskedésekbe.

A Volkswagen legapróbb modelljét alaposan felújították, aminek következtében megnőtt a vonzereje. A második nemzedék új, LED-es nappali fénnyel kiegészített fényszórókat, új lökhárítókat, új dizájnú hátsó lámpákat, integrált irányjelzős tükröket, és kanyarba befordulós ködlámpákat kapott. Nem kevesebb mint 7 új karosszériaszín áll rendelkezésre, az új műszerfalat pedig 10 különböző dekoráció fedheti.    Megjelent az autóban a multifunkciós kormány és a teljesen automata légkondicionáló berendezés is.

Jó hír a típus kedvelőinek, hogy az up! egy vadonatúj 1 literes, közvetlen befecskendezéses TSI turbómotorral is megvásárolható lesz, amely 90 lóerőt és 160 Nm nyomatékot mozgósít, utóbbit már egészen alacsony, 1500-as fordulatszámtól. A korszerű kis benzines élénk menetteljesítményekkel ruházza fel a miniautót, 10 másodperces százas gyorsulást és 185 km/órás végsebességet szavatol. Az up! 1,0 TSI úgy megy, mint az első generációs Golf GTI. A korábbi, 60 és 75 lovas 1 literes benzines, a 82 lovas elektromos, valamint a 68 lóerős gázüzemű változatok továbbra is a kínálatban maradnak.

Az új up!-pal a Volkswagen az egyénre szabási lehetőségeket is hangsúlyozni kívánja. Az e tekintetben etalonnak tekinthető Fiat 500, Renault Twingo és MINI modellekhez hasonlóan a második generációs up! is teljes mértékben tulajdonosa ízléséhez igazítható lesz. 13-féle fényezés, 9-féle külső dekoráció, 10-féle műszerfali díszítés, 3-féle tetőszín, 3 különböző dizájncsomag, 2 színcsomag, színezhető könnyűfém felnik és testre szabható belső világítás alkotja a kínálatot. Az új up! egyébként hét különböző alapkivitelben lesz megvásárolható: take up!, move up!, high up! és eco up! (kettő vagy négy ajtóval), load up!, cross up! és e-up! (csak négy ajtóval).

Ez azonban még nem minden, csatlakozik hozzájuk az up! beats modell is, amelyet a Dr. Dre által alapított Beats Electronics audio specialista céggel közösen alakítottak ki. A kaliforniai cég nagy hatást gyakorolt a zeneiparra, elsősorban fejhallgatóival ért el sikereket, és újabban autós audiorendszerek tervezésével is foglalkozik. A Volkswagen a Genfi Autószalonon mindjárt két modellt is felvonultat, amiben BeatsAudio hifirendszer kapott helyet.

Az up! beats kivitelben 300 watt teljesítményű, 8-csatornás erősítő dolgozik, digitális jelprocesszorral kiegészítve (DSP). Hét darab high-end hangsugárzó szavatolja a kristálytiszta hangzást, kettő az A-oszlopokban, kettő az első ajtókban, kettő hátul és egy mélynyomó a pótkerék fészkében. Az up! beats változat kívülről is felismerhető 15 colos kerekeiről, egyedi beats design dekorációjáról és kontrasztos színű tükörházairól. Belül egyedi műszerfal-borítás, speciális küszöblécek és színes biztonsági övek jelentenek változást. Az okostelefon integráció és a fehér környezeti világítás szintén alapfelszerelés.

A Volkswagen az up! infotainment rendszerét is teljesen átdolgozta. A kisebb Composition rendszer 8 centiméteres monokróm kijelzővel érkezik, míg a csúcs Composition Phone rendszer 12,7 centis színes kijelzővel büszkélkedhet. Az alaprendszer is tartalmazza az AUX IN csatlakozót, az SD kártya nyílást és a CD-játszót, míg a Composition Phone-ba Bluetooth interfészt is építettek. Utóbbi kiegészíthető tolatókamerával is. A „Maps + More dock” funkcióval az okostelefonok egyszerűen integrálhatók az autó irányító rendszerébe.

A Volkswagen up! második nemzedéke a Genfi Autószalonon debütál, forgalmazása nyáron indul.