2016. február 27. 12:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Ez maradt a BMW i3-ból egy ráfutásos baleset után

Amilyen kicsi, olyan merevre tervezték a BMW i3-as elektromosautó vázát. Ennek köszönhetően múltkor egy Cadillac CTS orrát nyírta ki teljesen az apróság, miközben teljesen járóképes maradt.

Ismét bizonyított a BMW által sokat hangoztatott szénszálas váz, melyet a gyártó első teljesen elektromos autójához tervezett.

Bár alapvetően a gyártási költségek – és így a vételár is – magasnak bizonyultak, a kisebb tömeg és a biztonság oltárán úgy vélték a bajorok, meg kell lépni a fejlett technológiát. És lám, a legutóbb egy nála nagyobb négykerekű ellen bizonyított, nem is akárhogy.

Legutóbb ugyanis egy Cadillac CTS találta el olyan tempóval a kis elektromost, hogy az ütközéstől 53 méterrel arrébb állt csak meg. Mindezek ellenére nemhogy az utascella, de szinte az egész kasztni teljesen egyben maradt: az ajtókat (a hátsót is) ugyanúgy lehetett nyitni-csukni, mint előtte és a járásképesség is megmaradt. Az autóban ülő vezető csupán kisebb zúzódást szerzett, valamint a nyakát fájlalta szemben a Cadillac utasaival, akiket mentővel vittek kórházba kivizsgálásra, miután az első légzsákok is kinyíltak.

Ahogy a képen is látszik, a CTS orra elég csúnyán összenyomódott, bár ez a gyűrődési zónának is betudható. Az persze jó kérdés, melyik négykerekű javítása jön ki többre, miután a szénszálas szerkezetet nem lehet kijavítani, csak cserélni.