2016. május 05. 13:40   |   Autoblog
címkék:  

Titikos tipp: Ford Mondeo Titanium Hybrid

A környezettudatos nagyautó-vásárlókat szólítja meg a hibrid Ford Mondeo, amely annyit fogyaszt, mint egy kis dízel, de kifinomultságát, komfortját és menetteljesítményeit tekintve semmivel sem marad el a hagyományos társaitól. Egy remek hibrid, és igazi meglepetés a Ford kínálatában.

Az új Ford Mondeo Hybrid az első Európában gyártott és forgalmazott Ford hibrid, az Észak-Amerikában már évek óta kapható Fusion Hybrid európai megfelelője. Egyedi és hasznos bővítése a Mondeo kínálatának. Csupán a valamivel kisebb csomagtartó mérete az, amiben különbözik hagyományos hajtásláncú társaitól, egyébként teljes értékű alternatívájuk.

A Mondeo Hybrid a karosszéria oldalain illetve hátulján elhelyezett ’Hybrid’ feliratokat és az eggyel kisebb méretű, a rugózást tekintve áldásos hatású 16 hüvelykes kerekeket leszámítva szakasztott úgy néz ki, mint egy benzines vagy dízel példány. Gyanút csupán azzal kelthet a szemlélőben, hogy egyáltalán nem hallani a közeledését illetve az elhaladtát.

Az autó farában, az ülések mögött helyezték el a hibrid rendszer akkumulátorát, így a csomagtér 142 literrel kisebb, mint a normál négyajtós modellé. A 383 liter nagyjából a Volkswagen Golf mérete, azonban négy ember holmiját gond nélkül elnyeli. Pakolásnál csak a csomagtér szabálytalan alakja okozhat némi fejfájást, a hátsó, magas lépcsőn ugyanis egy nagy bőrönd például nem fér el. Máskülönben a hibrid Mondeo nem kényszerít kompromisszumra, óriási helyet kínál az utasoknak. Nagyméretűek és rendkívül kényelmesek az ülések, minden irányban bőséges a hely, a hátsó sorban is. A hátsó ülőlapok hossza tisztességes, a támla dőlésszöge kényelmes, a lábtér pedig még magas sofőr mögött is elegendő.

A Mondeo Hybridet itthon csakis Titanium felszereltséggel árulják, amelyet a tesztautó esetében megfejeltek még néhány tétellel, így az autó minden igényt kielégített. A gyönyörű, perforált, világos színű bőrfotelekbe élmény behuppanni, a kormány fogása kellemes, karunkat széles könyöklőn pihentethetjük – a Mondeo megadja a klasszikus nagyautós élményt. A kemény műanyagokat nem sikerült teljesen száműzni és a középső érintőkijelző grafikája is lehetne szebb, de összességében a berendezés igényes. A műszerfalat a Ford új generációs SYNC rendszerének érintőképernyője uralja, amihez nem tartozik külön érintőpad vagy tekerő/nyomógomb. Kezelése logikus, viszont nem zökkenőmentes, a képernyő felülete nem elég érzékeny, kissé lassan reagál, emiatt menet közben nem biztonságos a kezelése.

A volán kicsit zsúfolt a temérdek gombtól, ugyanis a fő műszeregység két darab folyadékkristályos kijelzőjét is innen vezérelhetjük. A baloldali elsősorban az energia/benzinfogyasztásról informál, míg a jobboldali a központi infotainment rendszer kicsinyített mása, legfőbb értelme az, hogy ne kelljen túl sokat a középső érintőképernyőhöz nyúlni. A baloldali kijelzőn a legfontosabb adatok jelennek meg, láthatjuk, hogy mikor haladunk kibocsátás-mentesen és mikor dolgozik a benzinmotor. A számítógép közli velünk azt is, hogy a megtett kilométerből mennyit haladtunk tisztán elektromos üzemben – nekünk 42 százalékot sikerült elérni. Ez lelkesítően hat az emberre, arra sarkallja, hogy még takarékosabban vezessen.

A Mondeo Hybrid pedig az egyik leghatékonyabb hibrid autó a piacon. Fő meghajtó egysége egy 2 literes Atkinson-ciklusú benzinmotor, amelyet két villanymotor és egy 1,4 kWh teljesítményű lítium-ion akkumulátor egészít ki. Az egyik villanymotor a hajtásba segít be a benzinmotornak, a másik pedig az akkumulátor energiavisszanyerő töltésére szolgál. Utóbbi azért hasznos, mert a telepben mindig van megfelelő mennyiségű töltés, bizonyos szint alá sohasem esik, a visszatöltés pedig sokkal gyorsabb, mint a többi hibridnél általában. Ennek eredménye az, hogy jóval többet haladhatunk elektromos üzemben. Az összteljesítmény 187 lóerő, ami igen meggyőzően mozgatja a testes autót.

A hibridek előnyei jellemzően városi-elővárosi viszonylatban mutatkoznak meg, a Mondeo Hybrid is ekkor megy a legtöbbet villannyal. A lámpánál óvatosan nekirugaszkodva nem kapcsol be a benzinmotor, ügyes gázpedál-kezeléssel elektromos üzemben tartható a forgalom tempója. Elméletileg 135 km/óráig is képesek vagyunk villany módban gyorsítani, azonban ez a gyakorlatban inkább 110 km/óra, szigorúan sík terepen. Ha teljesítményre van szükség, a benzinmotor azonnal, szinte észrevétlenül életre kel. Zaját hatékonyan kiszűrték, csak akkor harsan fel, ha intenzíven gyorsítunk.

Az autó városban 5 liter körül is képes fogyasztani, autópályán azonban az étvágya mindenképpen 6 liter fölé szökik. Persze amint újra autóútra érünk, a gázpedál felengedésére a benzinmotor leválasztásával reagál a rendszer, a lassítási és fékezési fázisokat pedig energia-visszatermelésre fordítja. A fékezési hatékonyságunkat meg is tekinthetjük a műszerfali kijelzőn – ismét egy különleges Mondeo Hybrid jellemző. Összességében rendkívül kulturált és kényelmes autó a Mondeo Hybrid. Rugózása és kormányzása finom, előkelően, csendesen suhan az úton. Emellett roskadozik az extráktól, melyek közül kiemelendő az intelligens LED fényszórórendszer, futófényes irányjelzőkkel. Az egyik legjobban működő intelligens fényszórórendszer a piacon, érdemes bevenni a konfigurációba.

A Mondeo Hybrid hazánkban kizárólag négyajtós karosszériával és a legmagasabb Titanium felszereltséggel kapható. Alapára 10 075 000 forint, árával így egy szinten mozog a 180 lovas turbódízel motorral szerelt, automataváltós kombi Titanium modellel. A hibrid nem annyira praktikus, de vegyes fogyasztása picit alacsonyabb, a tudat pedig, hogy hibridet vezetünk, megelégedéssel tölt el minket. Ezért egyébként maga az autó is hálás nekünk, motorleállítás után üzenetben köszöni meg, hogy hibridet vezetünk.