2016. július 12. 16:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Falnak csapják a Lancer Evo X-et – videó

Lehetnek ideális körülmények, és az oly biztonságosnak mondott összkerékhajtás az ember alatt, a fizika törvényeit nem lehet meghazudtolni holmi Mitsubishi Lancerrel. Egy merész sofőr saját kárán tanulta meg, hogy a Nürburgring nem játék.

Nem véletlen nevezték el a világ legveszélyesebb versenypályájának a Nürburgringet. A Zöld Pokol nem csak gépi, de emberi áldozatokat is szedett az évtizedek alatt, mióta a Föld legváltozatosabb járművei bejárták már.

Az alábbi felvételen ugyan nem egy durva csattanásnak lehetünk tanúi, csupán egy elhibázott kanyarvételnek, amely aztán pénzügyileg eléggé megbosszulta magát, ugyanis egy Mitsubishi Lancer Evo X bal hátulját és elejét borotválta meg a szalagkorláton vezetője, hiába rendelkezik az autó az S-AWC fejlett összkerékhajtási-rendszerrel.

Az első hiba a sebesség rossz megválasztása, majd a hirtelen kormánymozdulat további gázadás közben, végül a pánikfékezés miatt bekövetkező még nagyobb kisodródás, ahonnan már nem lehetett menteni a helyzetet. Még szerencse, hogy – látszólag – járóképes maradt a japán sportkocsi, de a pálya helyett egy darabig a szerelőt fogja látogatni vele gazdája.