2016. július 22. 12:30   |   Autoblog
címkék:  

Már kapható a Ford legkisebb SUV-ja

Megérkezett Magyarországra a Ford legkisebb SUV-ja, az EcoSport. A négy méter hosszú autó stílusos, tágas és praktikus. 1 literes motorral is megvásárolható, és az első európai Ford, amelynek felszereltségi listáján az AppLink technológiával kiegészített Ford SYNC is szerepel. Ára 5 millió forinttól indul.

Az EcoSport az első globális Ford-modell, amelynek fejlesztése teljes egészében Latin-Amerikában folyt. Az autó 2003-as bemutatásával a Ford új kategóriát teremtett a régióban, ahol azóta több mint 770 ezer ilyen modell talált gazdára. A vállalat várakozásai szerint 2013 és 2018 között Európában 22 százalékkal nő majd a SUV-kategória értékesítése, az EcoSport modellhez hasonló kis SUV-k eladásai pedig akár 90 százalékkal is növekedhetnek.

A Ford első globális SUV-modellje, az EcoSport motorházteteje rövid, az első oszlopok meredeken döntöttek, látványos légbeömlője öt krómozott részből áll, fényszórói szögletesek, LED lámpasorai pedig karakteres látványt teremtenek. A 17 colos könnyűfém keréktárcsákkal, ezüstszínű tetősínekkel, motoros mozgatású visszapillantó tükrökkel és krómszegélyes ködfényszórókkal is felszerelhető EcoSport formatervezői gondosan ügyeltek a részletekre. Jó példa erre, hogy a csomagtérajtó nyitó mechanizmusát a jobb hátsó lámpatestbe építették be, a bal hátsó lámpatest tolatólámpájával szimmetrikusan – és megfelelően magasra, hogy a kilincs ne piszkolódjon be menet közben.

A pótkerék nélkül 4017, pótkerékkel 4273 mm hosszú, 1765 mm széles és tetősínekkel 1650 mm magas EcoSport csomagtere sok kompakt méretű autóénál tágasabb: a poggyásztér befogadó képessége felhajtott hátsó ülésekkel – az üléstámlák dőlésszögétől függően – akár 375 liter is lehet. Az EcoSport vezetői üléshelyzete kiváló, mivel a vezetőülés magassága állítható, a kormányoszlop pedig tengelyirányban és magasságában is mozgatható. A kabinban 20 tárolóhely áll rendelkezésre; az ajtózsebekben elfér egy másfél literes palack, az első utasülés alatt kihúzható fiók található, a hűthető kesztyűtartó pedig akár hat darab 350 ml-es üdítős dobozt is elnyel.

Az AppLink technológiával kiegészített Ford SYNC révén az EcoSport tulajdonosai lesznek az első Ford-vezetők, akik hangvezérléssel kezelhetnek olyan okostelefonos alkalmazásokat, mint a TomTom navigáció, vagy a világ 19 000 célállomásán 145 000 szállodai szoba foglalásában segédkező Hotels.com. A Ford SYNC Vészhelyzeti Segélyhívó egy baleset után automatikusan, a megfelelő nyelven értesíti a helyi mentőszolgálatokat. Az EcoSport felszereltségében megtalálható még a hegymeneti elindulássegítő, a sebességtartó automatika, az automatikus ablaktörlő és fényszóró, valamint a tolatóradar is.

Az EcoSport a rendkívül népszerű 1,0 literes EcoBoost benzines erőforrással – a 2012 óta minden évben, idén immár ötödször Év Motorjával – is megrendelhető, ami egy hagyományos 1,6 literes erőforrás teljesítményét kínálja, alacsonyabb fogyasztás és CO₂-kibocsátás mellett. A 125 lóerős, 1,0 literes EcoSport fogyasztása 5,4 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 125 g/km. Az EcoSport megrendelhető még egy 112 lóerős 1,5 literes motorral, valamint egy 95 lóerős 1.5 TDCi dízellel, aminek fogyasztása 4,4 l/100 km.

Az EcoSport a legrosszabb útviszonyok közt is fürge és megbízható – a keskeny, kanyargós földutakon, a kátyús bekötőutakon és a kemény városi forgalomban egyaránt. Az autó 10,6 méteres fordulóköre a kategória egyik legjobb értéke; az első és hátsó alsó védőlemezzel felszerelt EcoSport hasmagassága 200 mm, első terepszöge 22,1, hátsó terepszöge 35 fokos, gázlómélysége pedig 550 mm.