2016. szeptember 14. 17:45   |   Autoblog
címkék:  

Ötven éves a Toyota Corolla

Az idén 50 éves Toyota Corolla minden idők legnagyobb darabszámban értékesített autója: az elmúlt öt évtizedben a világ 150 országában több, mint 44 millió talált belőle gazdára. Az 50 éves jubileumát ünneplő modell ugyanakkor frissebb, lendületesebb, mint valaha.

A 2016-os év újabb fontos mérföldkövet jelent a Toyota Corolla útján, hiszen a világ legnagyobb darabszámban értékesített modellje idén ünnepli 50. születésnapját. Az első Toyota Corollát 1966-ban mutatták be Japánban. A kétféle (két- és négyajtós lépcsőshátú, illetve két-és négyajtós kombi) karosszériaváltozatban gyártott Corolla “népautónak” készült, ám ennek ellenére kiemelkedő gyártási minőségéről vált híressé, valamint gazdag felszereltségéről, amire addig csak a magasabb szegmensekben akadt példa. A padlóból kiemelkedő sebességváltó kar akkoriban szokatlannak számított. A különálló ülések határozott párnázása kiválóan megtámasztotta az elöl ülők testét, a hátsó üléspad pedig tágas és kényelmes volt. Bár az autó a kompakt kategóriába tartozott, emelt tetőmagasságának köszönhetően kivételesen tágas volt.

A Corolla latinul virágkoszorút jelent. A Toyota azért választotta ezt a nevet, mert azt remélte, hogy ez az autó majd felvirágoztatja a céget, és pontosan így is történt: az első generációs Corolla három éven belül Japán legkelendőbb modellje lett, és az értékesítés a világ más országaiban is gyors ütemben növekedett.

44 millió darab készült

A Toyota 1966 novemberében nyitotta meg új gyárát az Aichi tartományban található Takaokában: az üzemet kifejezetten a Corolla gyártására építették. A vállalat két évvel később – a helyi piacra szánt járművekre helyezve a hangsúlyt – Ausztráliában és Malajziában is megkezdte a gyártást.1965 és 1968 között a Toyota több mint kétszeresére, 480 ezerről több mint 1,1 millió darabra növelte éves gyártási kapacitását, ami világosan jelzi, milyen jelentős mértékben járult hozzá a Corolla a vállalat növekedéséhez. Az európai piacon 1967 áprilisában jelent meg a modell. Az európai gyártás 1994-ben kezdődött: a törökországi Sakaryában működő Toyota Motor Manufacturing Turkey (TMMT) a 7. modellgenerációt gyártotta, amit a 8. és a 9. generáció követett, és a TMMT 2013-ban kapcsolódott be újra a folyamatba a 11. generáció gyártásával.

A Corolla észak-amerikai exportja 1968-ban vette kezdetét, s a gyors értékesítési sikereknek köszönhetően a modell összesített globális eladásai mindössze négy éven belül elérték az 1 milliós darabszámot. 1997-ben a Corolla megkapta a világ legkelendőbb autójának címét, mivel az összesített globális értékesítés eredménye meghaladta a 22,65 millió darabot; 2013-ra pedig ez a szám 40 millióra nőtt. A jelenleg a világ 16 üzemében gyártott Corolla összesített értékesítési eredménye (jelenleg több mint 44 millió darab) a Toyota 79 éves története során eladott autók egyötödét teszi ki. 2002 óta minden évben egymilliónál több fogyott a modellből, és tavaly a világ több mint 150 piacán összesen 3670 Corolla kelt el – naponta.

Az első generáció (1966-1970)

A Corolla, azaz a ‘virágkoszorú’ 1966-ban született. Az autó dizájnerei Tatsuo Hasegawa vezetésével arra törekedtek, hogy a Corolla első pillantásra meghódítsa a nagyközönséget. A program alapvető célkitűzése az volt, hogy az autó ne csupán sportosnak tűnjön, hanem annak is érződjön. Többféle karosszériaváltozatban készült és számos olyan technológiákat kínált, amelyek a japán piacon addig ismeretlenek voltak: például MacPherson rugóstagos futóművet vagy négyfokozatú sebességváltót. A modellkínálatban a két- és négyajtós lépcsőshátú változat mellett két- és négyajtós kombi is szerepelt.

A második generáció (1970-1974)

Amikor az első modellgeneráció gyártása a végéhez ért, a mérnökök és a formatervezők izgalmas kihívással szembesültek, hiszen egy sikeres előd után kellett megalkotniuk a második generációt. Az új autó abban az évben készült el, amikor az egymilliomodik Corolla gazdára talált. A lágyabb ívekkel és domborúbb felületekkel kialakított kocsitest a nagyobb méretű hátsó laprugóknak köszönhetően kényelmesebben rugózott, és jobban lehetett irányítani. 1972-ben a kupé bevezetésével a modellkínálatban már négy karosszériaváltozat szerepelt. Áttervezett 2T-G motorjával a Toyota Levin a sportkocsi-rajongók kedvencének bizonyult.

A harmadik generáció (1974-1979)

1974 kemény év volt az újszülött harmadik generációs Corolla számára. A szigorodó károsanyag-kibocsátási előírások miatt új motort és kipufogórendszert kellett tervezni az autóhoz, ám ennek eredményeképpen a Toyota élen járt a katalizátorok fejlesztésében – amelyeket a mai napig is használ az autóipar. E tisztább és takarékosabb Corolla nevéhez más modern technológiák is kötődnek – például a szélcsatornás tervezés –, így ez a modellgeneráció már láthatóan áramvonalasabb lett.

A negyedik generáció (1979-1983)

1979-ben az újabb olajválság ellenére is úgy tűnt, hogy a japán gazdaság erősödik, s a Corolla negyedik generációja ebben az optimista hangulatban lépett porondra. Tervezői egy prémium megjelenésű, mégis kedvező árú családi autót alkottak. Mivel az aerodinamika ekkoriban már fontos szempont volt, az új Corolla több mint 400 órát töltött a szélcsatornában. Mivel a modell egyre népesebb rajongótábora nem fogadott volna el egy radikális formavilágot, a Corolla éles vonalai szinte észrevétlenül lekerekedtek. A tekercsrugós futómű érezhetően javította az autó rugózását és menetstabilitását, és a piaci elvárásoknak megfelelően megjelent a kínálatban egy új 1,8 literes dízelmotor is.

Az ötödik generáció (1983-1987)

Az ötödik generáció Corolla volt az első, amelynek megtervezéséhez már számítógépet is használtak, időt és fáradságot takarítva meg a motor és a karosszéria kialakítása során. A lejtős motorházú, ék alakú autó már elsőkerék-hajtással is megrendelhető volt. A hátsókerék-hajtású kupé modellek 1,5 és egy 1,6 literes motorral érkeztek; mindkét blokkot hosszirányban szerelték az autóba. A nagyobbik, sokak által Hachi-Roku néven ismert motor (nyolc-hat japánul) az AE86 kódú karosszériával párosítva alkotta az utolsó hátsókerék-hajtású Corollát. A számos pályaversenyen és ralin sikert arató modell arról is híres, hogy általa jött divatba a driftelés; nem csoda hát, hogy a Toyota modern történelmében ez a leghíresebb és legnagyobb becsben tartott modell.

 A hatodik generáció (1987-1991)

1987-ben az új Corolla fejlesztőinek jelszava a ‘minőség’ volt – mind az autó, mind pedig a vezetési élmény tekintetében. A mérnökök olyan járművet akartak tervezni, ami nem csupán kielégíti, hanem túlszárnyalja a vásárlók igényeit. Több mint 100 alkatrészgyártó beszállítójával közösen a Toyota mintegy 2000 módosítást hajtott végre a Corollán, a zajszint csökkentésétől kezdve a puhább tapintású utastéri anyagokig minden szempontból tökéletesítve az autót. Hosszú időn át ezt a modellt tartották a legjobb minőségű Corollának.

A hetedik generáció (1991-1995)

1991-ben jelent meg az utakon a Corolla hetedik generációja. Az autó vonzerejét és egyéniségét három fontos összetevő alkotta: a stílusos dizájn, a biztonsággal kombinált menetteljesítmény és a megbízhatóság. Az egész családnak tágas helyet kínáló utastérben a legapróbb részletek is gondos figyelemmel készültek, mivel a mérnökök arra törekedtek, hogy tovább erősítsék a vásárlók elégedettségét.

A nyolcadik generáció (1995-2000)

1995-ben előtérbe kerültek a környezetvédelmi és a gazdasági szempontok, és ezt a nyolcadik generációs Corolla fejlesztői sem hagyhatták figyelmen kívül. Japán gazdasága lassulóban volt, és a fejlesztő csapat a vásárlók elvárásaihoz formálta az új modellt: azokéhoz, akik szerettek volna kevesebb terhet róni környezetükre, és azokéhoz is, akik takarékosabb és olcsóbban fenntartható autót kerestek. Ez sikerült is, olyan kocsit alkottak, amely Japán legkelendőbb modelljévé vált.

A kilencedik generáció (2000-2006)

Az ezredfordulóval a Corolla kilencedik generációja is megérkezett – ráadásul az első olyan autó formájában, amely már európai tervezőasztalokon készült. Az új modell sok tekintetben szakított a múlttal és már a 21. század ígéretét és technológiáit hordozta. Könnyen kezelhető, megbízható és kényelmes volt.

A tizedik generáció (2006-2013)

A Toyota 2006-ban ünnepelte a Corolla gyártásának 40. évfordulóját; ugyanakkor ez az év azért is fontosnak bizonyult, mert ekkor lépett piacra – teljesen újszerű formavilággal – a modell tizedik generációja. Az autó menetdinamikája a legjobbak közé tartozott, ugyanakkor könnyű kezelhetősége és térkínálata az észak-amerikai vásárlók számára is vonzó volt.

A tizenegyedik generáció (2013 óta)

2013-ban jelent meg a piacokon a Corolla tizenegyedik generációja, méghozzá hatásos belépővel, hiszen a modell büszkén viselte a ‘világ legkelendőbb autója’ címet.  A 2016-ban bemutatott, és a szeptember 17-18.-i nyílt hétvégén a haza márkakereskedésekben is leleplezésre kerülő, kívül-belül teljesen megújult legfrissebb modellváltozatban erős hangsúlyt kap az érzékelhető minőség, utastere tágas, és a jármű minden eddiginél magasabb szintű technológiát és biztonsági rendszereket kínál.