A Toyota a világ legértékesebb autómárkája
Ismét, immár 13. alkalommal a Toyota szerepel a világ legértékesebb autómárkáit felsoroló lista élén. Az Interbrand kalkulációja szerint a vállalat márkaértéke 9 százalékkal nőtt a 2015-ös évhez képest, így jelenleg 53,6 milliárd dolláros értéket képvisel. A Toyota az összes iparág vezető márkáinak felsorolásában is eggyel előbbre lépett, és jelenleg az 5. helyen áll.
Az Interbrand ‘Best Global Brands’ című jelentése szerint a Toyota továbbra is a világ legértékesebb autómárkája, és az összes globális márka felsorolásában is az első öt között szerepel, mivel mindössze az Apple, a Google, a Microsoft és a Coca-Cola előzi meg a világranglistán. A Toyota, a világ legnagyobb autógyártója idén eggyel előbbre lépett, megelőzve az IBM-et. A tavalyi felmérés eredményéhez képest a Toyota márkaértéke 9 százalékkal, 53,6 milliárd dollárra nőtt.
A Toyota dominanciáját az autóiparban minden értékelési szempont megerősíti. Az elmúlt évek során a japán autógyártó hatalmas összegeket fektetett a legmodernebb technológiák fejlesztésébe, s ennek eredménye elsősorban a biztonság területén és az innovatív hajtásláncok kialakításában mutatkozott meg. Rendkívül fontos tény, hogy a vállalat szinte minden modelljében bevezette a fejlett aktív biztonsági rendszereket összehangoló Toyota Safety Sense csomagot, méghozzá alapfelszereltségként, vagy csekély felár ellenében.
Mindemellett a Toyota tovább erősítette vezető pozícióját a hibrid járművek piacán, méghozzá mind technológiai értelemben, mind pedig a hibrid modellek számát, illetve az értékesítési eredményeket tekintve. A vállalat elkötelezetten törekszik egy tiszta energiát és tiszta közlekedést használó társadalom megteremtésén, amely a fosszilis energiahordozóktól függetlenül képes működni. Ezért is mutatta be 2014-ben a hidrogénhajtású Toyota Mirai modellt, és ezért dolgozik továbbra is további hidrogénhajtású autók fejlesztésén.
A Toyota ezen felül egymilliárd dollárt ruházott be a mesterséges intelligencia, a robotika és az önvezető autók fejlesztésébe. Kifejezetten kutatási célokra létrehozott cége, a Toyota Kutatóintézet révén a japán autógyártó aktív munkakapcsolatokat ápol e területek vezető szaktekintélyeivel és több neves oktatási intézménnyel, többek közt a Massachusettsi Műszaki Egyetemmel (MIT), a Stanford Egyetemmel és a Michigan Egyetemmel.
A Best Global Brands 2016 (Interbrand) által legértékesebbnek ítélt autómárkákat és globális márkákat a mellékelt ábrák mutatják.

