2016. október 24. 13:45   |   Autoblog
címkék:  

Önmagát vezeti és parkolja le a Tesla – videó

A Tesla autói már emberi beavatkozás nélkül képesek önállóan közlekedni és parkolni. Ezen a videón egy Model X sikeresen elnavigál a városban és az autópályán, majd leteszi sofőrjét a munkahelyen és beáll egy szabad helyre. Szédületes.

Valóban lenyűgöző, mi mindent tudnak már a Tesla autói. Ezen a videón egy kék színű Model X SUV-ban ülünk, amely hiba nélkül kanyarodik, sorol be, áll meg a kereszteződésnél és tartja a tempót, de arra is képes, hogy felderítse a parkolót üres helyek után. Ha pedig talál egyet, tökéletesen bemanőverezi magát, majd leállítja a motorját.

Jó néhány vitás esetet követően, amelyekben a tulajdonosok szerint az autopilóta rendszer hibájából következett be baleset, a Tesla a hardver frissítése mellett döntött. Most már mindegyik modelljében alapfelszerelés a nyolc kamera, a 12 darab ultraszonikus szenzor, a továbbfejlesztett előrenéző radar és az átfésült fedélzeti számítógép. Amint mindennapi körülmények között „rendesen” bekalibrálják a rendszert, a teljesen automatizált vezetés is valósággá válik.