2016. október 30. 07:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

A nap képe: Egy csodás BMW M3

Nem sok olyan benzinvérű ember lehet a Földön, akit ne hozna lázba egy tökéletes állapotú BMW E30 M3. Ha ez ráadásul egy Evo III-as kiadás, 104 ezer kilométerrel és teljes szerviztörténettel, akkor néhányan bármit megadnának azért, hogy birtokolhassák a csodát.

Egy hibátlan és igen ritka BMW keresi új gazdáját. Az E30 M3 Evo III-at ugyanis csupán 600 példányszámban állították elő piros és fekete karosszériával 1989 és ’90 között, amelyek közül nem sok érte meg az alábbi képeken látható állapotot.

A szóban forgó rúzspiros, AC79160 kasztnikódú Evo III-at 1990. márciusában helyezte először forgalomba a gyár tuningműhelye, az Alpina. A felszereltség a teljesség igénye nélkül a következőkből áll: elektromos ablakok és napfénytető, fényszóró-mosó berendezés, légbeömlőkkel ellátott első lökhárító, állítható hátsó szárny, önzáró differenciálmű, ötsebességes kézikapcsolású sebességváltó és egy 2.5 literes szívó benzinmotor.

Gyártását követő 19 hónapban kiállítási darab volt, közben pedig az AC Schnitzer aggatott rá néhány extra kiegészítőt – mint amilyenek a visszapillantó tükrök vagy a kormánykerék, de természetesen az eredeti is az ellátmány részét képezi. Folyamatos szervizelést kapott, továbbá AC Schnitzer futóművet szereltek alá, órájában pedig csupán 67 700 kilométer (42 074 mérföld) található.

Épp ezért nem véletlen, hogy a SilverstoneAuctions gondozásában árverésre kínált sportautó november 12-én akár 115 ezer font (mintegy 40 millió forint) körüli összegért is gazdát cserélhet.