2016. november 12. 19:30   |   Autoblog
címkék:  

A gyerekek miatt pattannak nyeregbe a magyarok

A leggyakrabban gépkocsival közlekednek a magyarok, a megkérdezettek 60 százaléka ül hetente többször a volán mögé. Azonban, ha van gyerek a családban, akkor többször váltanak két kerékre: a szülők 40 százaléka szeretne többet biciklizni, míg a gyermektelen felnőtteknek csak 27 százaléka tervezi ezt – derült ki a K&H Biztosító közlekedési szokásokkal fogalakozó kutatásából. A K&H biztos jövő indexe szerint a lakosság a közlekedési eszközök közül a legbiztonságosabbnak a vonatot tartja.

A magyarok 60 százaléka autózik, míg a helyi tömegközlekedést és a biciklit csak 32, illetve 31 százalék használja hetente több alkalommal – derül ki a K&H Biztosító biztos jövő indexéből. A felmérés szerint a gyakran autózók 69 százaléka férfi, az autóhasználat pedig leginkább az országon belül a nyugati országrészre és a kisebb településekre jellemző. A helyi tömegközlekedés pedig leginkább a fővárosiak körében népszerű: 65 százalékuk használja hetente többször. A felmérésből az is kiderül, hogy a legritkábban használt közlekedési módok a telekocsi és a repülőgép.

Míg az autózók és a helyi tömegközlekedést használók 75-80 százaléka a jövőben ugyanannyit utazna ilyen módon, a megkérdettek közel hatoda – 14,4 százaléka – a biciklizést gyakoribbá tenné. Biciklire leginkább a gyerekesek pattannának gyakrabban: a gyermeket nevelő szülők 40 százaléka szeretne többet biciklizni, míg a gyermekteleneknél mindössze 27 százalékos az arányuk.

A megkérdezettek a biztonság alapján is sorba rendezték a közeledési eszközöket. A tömegközlekedést a lakosság kifejezetten biztonságosnak tartja: a vonatot 74 százalék, a távolsági buszt 70, a helyi tömegközlekedést pedig 68 százalék mondta biztonságosnak. A repülés megítélése valamivel rosszabb, a lakosság 62 százaléka bízik benne. Annak ellenére, hogy a leggyakrabban az autókat használják a magyarok, a megkérdezettek mindössze 55 százaléka találta biztonságos közlekedési módnak az autózást.  A gépkocsik mögé csak a telekocsi, a bicikli és a motorok szorultak.