2017. március 28. 11:05   |   Autoblog
címkék:  

A nap képe: a földkerülő Land Rover

Vannak használt autók és vannak nagyon használt autók – ez a 2007-es Land Rover Discovery a második kategóriába tartozik. Állítólag ez a harmadik Discovery nemzedék egyetlen modellje, amely megkerülte a Földet. A járművet pedig most eladásra kínálják, 197 ezer kilométerrel az órájában.

Ezzel a Discovery 3-mal a görög újságíró, Akis Temperidis és partnere, Vula vállalkozott a Föld megkerülésére, ami három év és 82 nap alatt, öt kontinenst és 67 országot érintve sikerült is nekik. A Land Rover kilométerórája most 197 ezer kilométert mutat; 165 ezret az expedíció során tekertek bele. Az eredeti 2,7 literes V6-os turbódízel motor 94 ezer kilométer után Indonéziában felrobbant, jelenleg egy másik ugyanilyen erőforrás teljesít szolgálatot a gépben.

A maratoni távot futott Land Rovert mindenesetre most szeretnék értékesíteni, a  páros ugyanis újabb földkerülő túrára szeretne indulni. Sokat látott járművükről érdemes tudni, hogy felszerelték a G4 Challenge csomaggal, amely első csörlőt, snorkelt, tetőcsomagtartót és kiegészítő fényszórókkal ellátott első lökhárítórácsot foglal magában, de 110 literes üzemanyagtartály, dupla pótkeréktartó, tetősátor és 75W-os napelem is található az autóban.

A 24 ezer eurós irányárban rengeteg pótalkatrész és egy fotóalbum is benne foglaltatik, a világ különböző pontjain készült felvételekkel megtöltve.