2017. április 09. 12:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Sok neves gyártó kihagyja az idei Frankfurti Autószalont

Meglepő bejelentést tett a Jeep és a Fiat, valamint a Nissan és az Infiniti. A négy gyártó ugyanis nem állít ki a 2017. szeptemberében megrendezésre kerülő Frankfurti Autószalonon. Ám nem ők az egyedüliek, a Peugeot és a DS sem lesz jelen. Az ok a pénz.

Egyre több neves gyártó dobja be a törülközőt a szeptemberi Frankfurti Autószalonra (IAA-ra) készülve.

A PSA két tagja, a Peugeot és a DS már korábban jelezte, hogy kihagyják az idei show-t, ám legutóbb a Nissan és Infiniti, valamint a Fiat és Jeep márkák is közölték, nem lesznek ott a szalonon.

A show szervezője sajnálatát fejezte ki a gyártók távollétét illetően, ám bizakodását fejezte ki az iránt, hogy így is több mint 50 fontos márka fog részt venni a szeptemberi rendezvényen. Közülük lesz néhány első résztvevős ázsiai márka, de olyan nemzetközi, technikában elismert nevek is jelen lesznek, mint a Sony, az IBM vagy a Qualcomm.

A show-t kihagyó márkák közül többen pénzügyi okokra hivatkozva maradnak távol, de vannak, akik egyszerűen nem tudnának újdonságot bemutatni. A reputációjuk ettől persze nem csökken, és szívesen látják őket az elkövetkező években továbbra is.

Persze az adott brandeken belül nem mindenki mondta le a jelenlétet, a szintén PSA berkeibe tartozó Citroen például egy új modellt is tervez bemutatni, míg a Nissannal kooperáló Renault is részt vesz a shown, ám egyes források szerint még számíthatunk pár meglepetés lemondásra – például a Mitsubishi és akár a Volvo is távol maradhat, ami kimondva, kimondatlanul hosszabb távon veszélybe sodorhatja az egész szalon jövőjét.