2017. május 26. 07:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

A nap képe: A 630 milliót érő, talált autógyűjtemény

Egy svájci kastélyban találtak egy tucat klasszikus autóra, melyek mindegyikét sikerült egy napon elárverezni. A különlegességek összértéke meghaladta a kétmillió eurót, közülük pedig egy Mercedes 300 SL önmagában 1,127 millióért kelt el.

Még egy elfeledett garázsban vagy raktárban autóra lelni is nagy esemény, azonban ha az embernek egy egész kastély jut, amit átkutathat, már nem is olyan nagy dolog néhány ott hagyott négykerekűre akadni. Persze egy tucat ritkaság még a legmerészebb autógyűjtők álmaiban sem szerepel, pedig valaki még az előző hónapban talált 12 értékes oldtimerre.

A gyűjtemény nemrég árverésre is került (mindegyik autó ugyanazon aukción, de külön-külön meghirdetve), s elképesztő összeget hozott a konyhára: 2 millió 26 ezer euró (628 millió forint) lett a modellek összértéke. Ezek közül – ahogy várható volt – a legtöbbet az 1958-as, ezüst Mercedes-Benz 300SL Roadster, szám szerint 1,127 millió eurót (350 millió forintot) hozott.

Azért nem mehetünk el szó nélkül a többi szépség mellett sem: például egy ’69-es Maserati Ghibli SS 174 800 euróért (54,2 millió forint), egy 1980-as Aston Martin V8 Volante Convertible 172 500 euróért (53,5 millió forint), egy 1933-as Rolls-Royce 40/50hp Phantom II Roadster pedig 111 550 euróért (34,6 millió forint) talált új gazdára.

A sikeres árverés egyben azt is jelenti, hogy ez minden idők legértékesebb garázstalálata lett, mind a tizenkét értékesített darabbal, amelyek remélhetőleg sok örömet fognak okozni új tulajdonosaiknak.