2009. szeptember 30. 14:53   |   Autoblog
címkék:  

Helycserék a Forma-1-ben

Brit lapértesülések szerint Rubens Barrichello előrehaladott tárgyalásokat folytat a Williams istállóval, és jövőre helyet cserélhet Nico Rosberggel, aki állítólag már megegyezett a Brawn GP-vel. Alonso a Ferrarihoz igazol, Raikkönen visszatér a McLarenhez.

A brazil pilóta, aki még harcban van csapattársával a világbajnoki trófeáért, minden erejével azon van, hogy jövőre is a mezőnyt erősíthesse a Forma-1-ben, így már korábban megkezdte a tárgyalást a Williamsszel, értesült a brit Autosport.

Barrichello ugyanis nem szeretné, ha a várakozással bukná el lehetőségeit, mert jelenlegi csapatánál vélhetően csak abban az esetben maradhat, ha a vezetőség nem tud megegyezni Jenson Buttonnal jövő évi fizetéséről, miután idén – csapata korábbi bizonytalan helyzete miatt – csökkentett bért kap.

A hírek szerint a brazil pilóta nemrég látogatást tett a Williams Grove-i főhadiszállásán, ahol a jövő évi tervekről beszéltek, sőt az sem kizárt, hogy a két fél közötti szerződés már megszületett, vagy legalábbis nagyon közel állnak ehhez.

A Williams valószínűleg egy teljesen új versenyzői felállással kezdi meg a jövő évet, ugyanis az, hogy szakít a Toyotával, feltételezi, hogy megválik a japán cég által támogatott Kazuki Nakajimától.

Az pedig már egy ideje nyílt titok, hogy Nico Rosberg az addigra a Mercedes-Benz többségi tulajdonában lévő Brawn GP-nél folytatja versenyzői karrierjét.

A Grove-i bázisú gárda várhatóan leigazolja jelenlegi tesztpilótáját, az óriási tehetség hírében álló Nico Hülkenberget, aki mellé egy tapasztalt csapattársat szeretne, nem mást, mint Rubens Barrichellót. A 37 éves versenyző nem csak az új autó fejlesztésében tudna segíteni a csapatnak, hanem Hülkenberg is sokat tanulhatna tőle debütáló évében.

Biztossá vált viszont Alonso átigazolása a Ferrarihoz. A hírek szerint a jogászok az utolsó simításokon dolgoznak, hogy Kimi Raikkönen idő előtt távozhasson, ezzel helyet biztosítva Alonsónak, aki már hónapokkal ezelőtt megegyezett a Ferrarival. Norbert Haug, a Mercedes-Benz sportigazgatója nyíltan beszélt Kimi Raikkönen érkezéséről, aki jövőre Lewis Hamilton csapattársaként folytathatja pályafutását a McLarennél. Alonso elmondása szerint már döntött, a Ferrari vezetése pedig a hétvégén jelezte, hogy hamarosan minden a helyére kerül, és akár már a héten bejelentheti jövő évi versenyzői felállását. Alonso helyére Robert Kubica érkezhet.

Fernando Alonso rekord összegű, évi 25 millió eurós fizetést is kaphat a Ferraritól a következő szezontól kezdve.

Forrás: F1vilag