2017. augusztus 22. 15:45   |   Autoblog
címkék:  

Felfrissült az egyterű Golf

Akik a Golfra esküsznek ám magasabb üléspozícióra, illetve nagyobb variálhatóságra és térkínálatra vágynak, 2014 közepe óta választhatják a Sportsvan kivitelt. A Volkswagen most felfrissítette az egyterűjét, amely első ízben a Frankfurti Nemzetközi Autószalon (2017. szeptember 12-24.) alkalmával tekinthető meg.

Műszakilag az új Golf Sportsvan egyebek mellett három új TSI benzinmotorral, vezetői segédrendszerek bővített kínálatával, infotainment rendszerek új generációjával és gazdagabb szériafelszereltséggel mutatkozik be. Megjelenésében a Golf Sportsvan még precízebb és karakteresebb vonalvezetésével tűnik ki.

Golf sorozatát követően a Volkswagen most a Golf Sportsvan modellt vetette alá széleskörű modellfrissítésnek. Az új Golf Sportsvan még precízebb vonalvezetésével kelt erőteljesebb benyomást, a külső fejlesztések között említhetők az új tervezésű lökhárítók, a LED-technikájú nappali menetfénnyel kiegészített, új halogén fényszórók, a xenon-technikát felváltó teljes LED fényszórók, valamint a mindegyik változaton az alapkivitelhez tartozó LED-technikájú hátsó lámpák. Öt új könnyűfém keréktárcsa (16, 17 és 18 col peremátmérővel) és új külső színek – mint például a Cranberry vörös – teszik teljessé a külső megjelenés frissítését, míg az utastérben új dekorbetétek, szövetek és bőrülések keltenek még nemesebb összhatást.

A Golf Sportsvan modellfrissítését mindenekelőtt műszaki fejlesztései határozzák meg. Külön kiemelendő e tekintetben az új, 9,2 col képátlójú monitorral szerelt Discover Pro rádió-navigációs rendszere, amely gesztusvezérléssel is kezelhető. A megszokott gombokat és szabályzókat itt már hiába keresnénk, az érintéses vezérlés kizárólag az érintőképernyő és az új infotainment rendszer bal oldalán sorakozó öt kapacitív mező segítségével zajlik.

A Media Control App formájában a Volkswagen a táblagépek és az okostelefonok számára kínál csatlakozási lehetőséget. Az alkalmazással az infotainment rendszer számos funkciója vezérelhető kényelmesen a tabletről is, függetlenül a járműben elfoglalt üléshelytől. A számítógép ekkor egyszerűen WLAN-hotspot segítségével kapcsolódik a Discover Media vagy a Discover Pro berendezésekhez.

A Volkswagen mindemellett a Security & Service szolgáltatáscsomagot is kínálja Golf Sportsvan modelljéhez, amely a legkülönbözőbb szituációkban biztosíthat hatékony segítséget. Különlegességei között említhetők például olyan szolgáltatások, mint az automatikus balesetjelentés, a műszaki segélyhívás és a szervizidőpont egyeztetés.

A fokozott biztonság és kényelem szolgálatában a Golf Sportsvan palettáján olyan új vezetői segédrendszerek is szerepelnek, mint a gyalogos felismerés, az araszoló forgalomban 60 km/óráig részlegesen automatizált vezetést kínáló közlekedési torlódás asszisztens, a vészhelyzet-asszisztens, a parkolási asszisztens és a proaktív utasvédelem legújabb generációja, valamint a vontatmány-asszisztens, amely az utánfutóval végzett tolatásos manővereket könnyíti jelentősen.

Három high-tech TSI benzinmotor, illetve két különösen gazdaságos dízelmotor alkotja a tervezett motorpalettát. A két erősebb TSI erőforrás aktív hengermenedzsmenttel működik, amely meghatározott üzemállapotokban kettőt automatikusan leállít a négy henger közül, így mérsékelve a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást.

A felfrissített Golf Sportvan előzetes értékesítése idén ősszel indul Magyarországon.