2017. szeptember 19. 15:40   |   Autoblog
címkék:  

Fél másodpercet gyorsul a vízhajtású háromkerekű – videó

Gyermekkorunkban sokat játszottunk szódásszifonból készített mini rakétákkal, vizet öntöttünk az üvegbe és levegőt pumpáltunk bele egészen addig, amíg fel nem repült az égbe, vagy a szomszéd háztetejére. Nos, ezen a videón is ezt látjuk, csak itt Newton harmadik törvénye lélegzetelállító gyorsulásban testesül meg.

François Gissy, az ember, aki rakéta hajtású kerékpárjával korábban 332 km/órás sebességet ért el, épített egy hihetetlen víz/levegő hajtású trike-ot, amiben a nehézségi gyorsulás ötszöröse élhető át. Ez azt jelenti, hogy a háromkerekű jobban gyorsul, mint egy space shuttle, olyan tempóban fokozza a sebességét, mint a 11 ezer lóerős, nitrometánnal hajtott top fuel dragsterek.

Gissy a franciaországi Paul Ricard versenypályán tette próbára kreálmányát, ami gyakorlatilag két hátsó és egy első kerékből, kapaszkodókból, egy óriási Brembo fékből és egy víztartályból áll. Még ülés sincs a járműben, Gissy csak a rudakba kapaszkodhat, a lábtartókat és Jedi erejét használhatja. Egyszerűen lélegzetelállító, ahogy a trike fél másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, és kevesebb mint 4 másodperc alatt megtesz 200 métert, közben elérve a 261 km/órás sebességet.

Gissy most szponzorokat keres, hogy a trike-nál nagyobb méretű, rendes víz/levegő hajtású járműveket építhessen.