2017. szeptember 21. 15:30   |   Autoblog
címkék:  

A nap képe: a világ első elektromos Hummerje

Az osztrák Kreisel Electric bemutatta a világ első elektromos hajtású Hummerjét, amelyet Arnold Schwarzenegger számára készítettek. A színészből lett kormányzó köztudottan nagy rajongója a márkának, s az évek során mindegyik autóját alternatív hajtásúvá alakíttatta át. Hummer H1-ese most 490 lóerős, károsanyag-kibocsátása pedig nulla.

Schwarzenegger tavaly télen Mercedes G-osztályát a Kreisellel alakíttatta villanyhajtásúvá, s a Hummer H1 átépítésével újra az osztrák specialistát bízta meg. A cég mindössze két hónap alatt elvégezte a feladatot. Nagyteljesítményű, 100 kWh-s Kreisel akkumulátorral és tengelyenként két villanymotorral szerelték fel a nehéz terepjárót, melyek összteljesítménye 360 kW, azaz 490 lóerő.

A 3,3 tonnás jármű 120 km/órás maximális sebességet érhet el, a hatótávolsága pedig körülbelül 300 kilométer. A Hummer H1 sztenderd kivitelben 24 litert fogyaszt százon és 470 gramm széndioxidot ereszt a légkörbe 100 kilométerenként, a villanyhajtású kivitel azonban zéró emisszióval közlekedik, ráadásul sokkal fürgébb is. Schwarzenegger mérhetetlenül boldog volt új autójával.