A terepjáró, amely minden körülmények között használható
Szinte a semmiből húzta elő a Rezvani Motors a Tankot, amely egy minden földi jóval és bivalyerős V8-as motorral ellátott luxusterepjáró. Az egyedi igények szerint összeállítható Tank akár golyóálló kivitelben és éjszaka látó móddal is kérhető.
Bemutatkozott a Rezvani Tank, mely a cég első SUV-ja lett. Az általában hihetetlen teljesítményre képes sportautókkal foglalkozó Rezvani ráadásul nem is akármilyen módon kíván betörni a luxusterepjáró szegmensbe.
A négykerekű legnagyobb fegyvertényei közé tartoznak a fordítva nyíló hátsóajtók, a bőrözött, ötszemélyes belső tér, valamint a felár ellenében kérhető éjjellátó mód és a golyóálló páncélozás.
Persze ez még nem minden, a Tankban ugyanis egy 6.4 literes V8-as benzinmotor teljesít szolgálatot 500 lóerő kíséretében, s bár a konkrét menettulajdonságokról egyelőre hallgat a gyártó, biztos, hogy terepen és aszfalton is kellőképp megállja helyét a masina – pláne, hogy szükség esetén mind a négy kerék felé küldi az erőt az automataváltó.
Ami a külsőt illeti, a képeken látható példány matt fegyveracél színben feszít fekete kerekekkel és hatalmas terepabroncsokkal. A megfelelő kivilágítottságról elől-hátul LED lámpák gondoskodnak. Belül a már említett bőrüléseken kívül színes kijelzős központi rendszer, négy elektromos ablak, manuális klíma, Head Up kijelző, valamint fényre sötétedő tükör teszi kényelmesebbé az utazást.
A jármű egyelőre előrendelhető a cégnél, a kezdőár nem kevesebb, mint 178 ezer dollár, azaz 47,2 millió forint.



