Dögös külsővel és új hibrid hajtáslánccal érkezik a Toyota Auris
A Toyota merőben új megjelenést adott a harmadik generációs Aurisnak, amely a puszta látványával is nagy tömegeket vonzott a Genfi Autószalonon. A dinamikus formájú kompakt modellbe ráadásul egy vadonatúj, kétliteres full hibrid hajtásláncot szereltek, amely fokozott vezetési élményt nyújt.
Az elődjénél hosszabb és alacsonyabb új Auris érezhetően dinamikusabb megjelenést mutat, jóval látványosabb orrkialakítással. Az autó teljes hosszúsága 40 mm-rel nőtt; ezt teljes egészében a megnövelt tengelytáv teszi ki. Az új ferdehátú modell magassága mintegy 25 mm-rel csökkent, ugyanakkor a szélvédő töve 47 mm-rel alacsonyabban húzódik, mint a jelenlegi modellen. Ez kecsesebb sziluettet és tetszetősebb, mélyebben húzódó motorházfedelet eredményez, ami ráadásul biztonságosabb is, hiszen a vezető akadálytalanul tekinthet előre.
Az új orrkialakítás a Toyota formai filozófiáinak evolúcióját testesíti meg. A laposabb, előrefelé nyíló motorházfedél ívelt első éle alatt húzódó, keskeny felső hűtőmaszk közepén helyezkedik el a Toyota logó, két szélén pedig a vadonatúj, teljes LED fényszórótestek láthatók a beépített nappali menetfénnyel. A hűtőmaszk keretének az oldala katamarán-formát rajzol ki az új Auris első sarkainál, kihangsúlyozva a modell 30 mm-rel megnövelt szélességét, valamint széles kiállását.
Az autó farkialakítása is friss: az erőteljesebben lekerekített forma kihangsúlyozza az orr és a far közötti optikai kapcsolatot. A hátsó szélvédő mintegy 14 fokkal megnövelt dőlésszöge és a hátsó kerékív fölött kirajzolódó, izmos csípő kompaktabb megjelenést kölcsönöznek az autónak, noha a hátsó túlnyúlás valójában 20 mm-rel megnőtt. Minden felszereltségi szinten alapfelszerelés a hátsó tetőlégterelő. A teljes LED hátsó lámpatestek fényvezető elemei még inkább kihangsúlyozzák az új Auris széles kiállását, a hátsó lökhárító rajzolata pedig az orr katamarán formai megoldását idézi. A dinamikus formatervet tovább erősíti az opcióként kérhető kétszínű kivitel, amelynél a fényezett karosszériához fekete tető és tetőoszlopok társulnak.
A Toyota mostantól kétféle hibrid hajtáslánccal bocsátja az ügyfelek rendelkezésére legfontosabb modelljeit: az egyik a hibrid technológia hagyományos értékeit támogatja, míg a másik ugyanezen erényeket fokozott motorteljesítménnyel és menetdinamikai képességekkel egészíti ki.
A jelenlegi Auris hajtáslánc-választéka öt hagyományos belső égésű motorból és egy hibrid egységből áll. A márka hibrid technológia felé fordulásának folytatásaként azonban az új Auris mindössze egyetlen belső égésű motorral (az 1,2 literes benzines turbómotorral), valamint kétféle – egy 112 lóerős, 1,8 literes, illetve egy 180 lóerős, 2,0 literes – hibrid hajtáslánccal lesz megvásárolható.
Az 1,8 literes rendszer maximálisan kielégíti mindazokat az elvárásokat, amelyeket ma az ügyfelek a Toyota full hibrid hajtásláncaival szemben támasztanak: csendes működés, ösztönös kezelhetőség, robbanékony teljesítménykifejtés és tisztán elektromos üzemmód, kedvező üzemben tartási költségekkel. A fenti előnyök megőrzése mellett a 2,0 literes rendszer maximálisan kiaknázza a frissen bevezetett Toyota új globális platformjából (TNGA) adódó, fokozott rugózási komfortot, stabilitást, vezethetőséget és vezetési élményt. A típus energikusabb vezethetőséget biztosít; nagyobb motorteljesítménnyel, valamint kormányra szerelt váltófülekkel nyújt dinamikusabb, magával ragadóbb vezetési élményt.
A harmadik generációs Aurist a japán gyártó angliai Burnaston üzemében gyártják majd, míg az új modell motorjainak nagy része az észak-walesi Deeside gyárában készül majd.