2018. június 17. 07:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

A nap képe: Szent II. János Pál pápa Ford Escortja

Minden idők legdrágább második generációs Ford Escortja visszatért, hogy új gazdát keressen. A pápává választása előtt II. János Pálnál néhány évet szolgált oválmárkás szedán akár 83 millió forintért is elkelhet.

Nem mindent tudni az alábbi Ford Escort GL előéletéről, de az első két év, valamint az utóbbi húsz közismert tény.

Az 1976-ban Németországban gyártott kettes Escortot pápává választásáig II. János Pál használta, így 1978-ban vált meg tőle. 1996-ban egy étteremtulajdonos vásárolta meg egy aukción akkor 102 ezer dollárért (mai értéken, jelenlegi árfolyammal átszámítva 45,5 millió forintért), aki megígérte a pápának, hogy sosem válik meg tőle, ám 2005-ben becsődölt, s adósságai rendezéséhez szüksége volt az egykori „pápamobil” értékére is, amely végül 690 ezer dollárt hozott neki a konyhára (ez mai szemmel 247 millió forintnak felel meg).

Az autót akkor megvásárló John O’Quinn egészen napjainkig tulajdonosa maradt, most azonban az RM Sotheby’s Auburn Fall árverésén szeretne megválni tőle, amely értékét az aukciós ház jelenleg 300 ezer dollárra (83 millió forintra) becsüli. Hogy miért csak ennyire? Mert 2005-ben, amikor a pápa meghalt, minden hozzá köthető dolog értéke az egekbe szökött, így a kis Escorté is, napjainkra viszont nem lett több egy ereklyénél – ami így is szép árcédulával bír.

Cserébe egy klíma és rádió nélküli, 1.1 literes benzinmotorral és acélfelnikkel szerelt oldtimert vásárolhat magának valaki néhány korai horpadással és karcolással, ám nem túl magas futásteljesítménnyel és a néhai egyházfő „szellemével”.