2018. augusztus 16. 11:35   |   Autoblog
címkék:  

A nap képe: a leggyorsabb kompakt SUV

A Brabus által tuningolt Mercedes-AMG GLC 63 S önálló ligában játszik, pillanatnyilag nincsen nála gyorsabb kompakt méretű szabadidőautó a planétán. Elegendő neki 3,6 másodperc, hogy elérje a százas tempót, a végsebessége pedig kereken 300 km/óra.

A Mercedes-AMG GLC 63 S-t már szériaállapotában is kevés sportkocsi tudja megfogni, a Brabus példánya pedig valódi báránybőrbe bújt farkas, a belső sáv bérlője. A kompakt SUV-ot négyliteres biturbó motor hajtja, akárcsak az összes többi AMG modellt, jelen esetben 510 lóerővel. Óriási teljesítmény ez, amit hétköznapi körülmények között gyakorlatilag lehetetlen kiaknázni. A Brabus számára azonban csak a kiindulási alapot jelentette.

A bottropi nemesítő csupán egy külső modult telepített az erőforrásra, amely új befecskendezési és gyújtási sémát “tanított” a vezérlésnek, emellett némileg megemelte a turbónyomást. Ezzel plusz 90 lóerőhöz és 100 Nm nyomatékhoz segítette az erőforrást. Az új értékek 600 lóerő és 800 Nm, utóbbi ráadásul 1750 és 4500-as fordulatszám között végig használható. A kilencfokozatú automata váltóval összhangban a Brabus GLC-je 3,6 másodperc alatt katapultál százra, ami elképesztően jó érték. A csúcssebesség is elismerésre méltó, 300 km/óra. A V8-as indulatait pillangószelepes, rozsdamentes acél kipufogórendszer tolmácsolja, titánium/szénszálas végcsövekkel.

A GLC 63 S úton tartásáról speciális aerodinamikai kiegészítők gondoskodnak, amelyeket egytől-egyig szénszálas műanyagból faragtak ki, de természetesen az ültetett futómű és a high-tech, kovácsolt kerékgarnitúra is kiveszi a részét belőle. A GLC 63-hoz 19-22 colos garnitúrák választhatók; a fotókon szereplő példányon Monoblock Y Platinum Edition görgők vannak, 9 x 21 és 10,5 x 21 méretben, 265/40 és 295/35 méretű abroncsokkal szerelve. A légrugós felfüggesztést egyedi modul segítségével 30 mm-rel eresztették lejjebb.

A Brabus 600 kompakt SUV megrendelhető komplett járműként, SUV-kupé karosszériával is, de a szakemberek “hozott” anyagból is szívesen dolgoznak.