2018. augusztus 25. 07:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

A nap képe: A Lamborghini eddigi legerősebb szívómotoros autója

Megannyi kémfotó és egy Nürburgring rekord után végre bemutatkozott a Lamborghini Aventador SVJ, a V12-es szívómotoros autó, melyből csupán 900+63 példány készül, s oldschool hajtáslánca ellenére temérdek technikai fícsör helyt kapott benne.

Végre itt van a Lamborghini Aventador SVJ.

Az autó, amelyre hónapok óta várunk, hisz nem készült eddig ilyen erős V12-essel szerelt olasz bika a cég 1963-as fennállása óta. Épp ennek a jeles dátumnak az évfordulóján mutatkozott be a kaliforniai Pebble Beachen az SVJ 63 különleges kiadás, ami néhány optikai elemtől eltekintve megegyezik társaival. Ebből 63 fog készülni, míg a „sima” SVJ-ből 900.

Az első, és legfontosabb talán a hajtáslánc, ami még mindig nem kér segítséget az elektromosságtól, de épp úgy nem használ semmilyen feltöltőrendszert sem, vagyis egy szívó V12-es aggregátról beszélhetünk. A 6.0 literes középmotor 770 lóerőt teljesít 8500-as fordulaton, míg 720 Nm csúcsnyomatékot facsar ki magából 6750-es fordulatszámon, így álló helyzetből 2,8 másodperc alatt katapultál százra, ahonnan további 5,8 szekundum alatt éri el a kétszázas tempót. A csúcssebesség 350 km/óra, ám ami ennél is durvább, hogy kevesebb, mint 30 méteren belül képes megállni 100 km/óráról.

A kanyarvadászatot a hátsókerék-kormányzás és az aktív aerodinamikai elemek (Aerodinamica Lamborghini Attiva 2.0 – ALA 2.0) segítik, valamint nem utolsósorban az újfejlesztésű Pirelli P Zero Corsa abroncsok. A csodagép száraz tömege alig éri el egy mai családi autóét: 1525 kilogramm. Az ALA rendszer egyik kulcs eleme az autó elején található, ahol csukott állapotban plusz leszorítóerőt generál, míg nyitva a maximális gyorsulást és tempót segíti elő, míg hátul csukott légelvezetőkkel a hátsó szárnyra terelődnek a légáramlatok, nyitott állapotban pedig több leszorítóerőt biztosít a jobb tapadásért – kevesebb, mint 500 milliszekundum alatt aktiválódva. A hátsó rész ráadásul külön képes működni a jobb- és bal oldalon, hogy a kanyarban is a vezető segítségére legyen. Nem is csoda, hogy a 21 kilométeres Nürburgringen 6:44.97-es rekordidőt futott.

Az SVJ indulóára 517 700 dollár, vagyis jelenlegi árfolyamon mintegy 145 millió forint lesz, s az első példányok jövő év elején kerülhetnek tulajdonosukhoz.