2018. augusztus 31. 16:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Hatalmasat ugrat a száguldozó Tesla – videó

Valószínűleg a vezető sem gondolt rá, amikor elektromos autójával száguldozásba kezdett az este közepén, hogy egy vasúti kereszteződésben több mint 30 métert fog ugratni, amit követően egy fa állítja majd meg. Az döbbenetes akcióról több felvétel is készült.

Veszélyes vezetésért, gyorshajtásért és köztulajdon rongálásáért kell majd bíróság elé állnia egy amerikai Tesla tulajdonosnak, miután augusztus 28-án este egy vasúti átjárón olyan tempóval hajtott keresztül, hogy autója a levegőbe repült, majd több mint 30 méterrel arrébb ért földet, ahol már irányíthatatlanul egy fában kötött ki, egy iskola parkolójában.

A 2016-os Model S-ben ketten ültek, de mindkettőjüket csak könnyebb sérülésekkel szállították kórházba, míg az autó totálkárosra tört. Az ugratást egy közeli bolt biztonsági kamerarendszere rögzítette is, így több szögből megnézhetjük a rögtönzött kaszkadőrmutatványt.

A 46 éves sofőrt előállították, s októberben a bíróság előtt kell majd felelnie tettéért.