2018. szeptember 16. 19:30   |   Autoblog
címkék:  

Itt a legfickósabb Kia Ceed

A Kia sajátos shooting brake kombija mellett a napokban a ferdehátú Ceed csúcsmodelljét is leleplezte, amelyet szintén egy 204 lóerősre húzott 1,6 literes turbómotor mozgat. A Ceed GT először októberben, a Párizsi Autószalonon áll a közönség elé, értékesítése pedig a jövő év első negyedévében veszi kezdetét.

A cee’d GT és a pro_cee’d GT 2013-ban jelent meg, a Kia első nagyteljesítményű ferdehátú modellpárosaként. Az új Ceed GT folytatja elődei hagyományait: erős 1,6 literes, turbós benzinmotor, komfort, valamint fejlett biztonsági és a kényelmi technológiák. Most először az új Ceed GT elérhető lesz hétfokozatú, duplakuplungos sebességváltóval is, míg alapfelszerelésként hatfokozatú kézi kapcsolású jár hozzá.

 A Ceed GT sportos megjelenésében is különbözik a Ceed-család több tagjától. Az új Ceed karakterét a sima, feszes vonalak és az ívelt lemezfelületek határozzák meg, a GT ugyanezeken az alapokon sokkal atletikusabb. Szemből a Ceed GT-t új lökhárítója teszi egyedivé, ehhez alapból nagyobb légbeömlők és körben fényes fekete dekoráció jár. A normál Ceed-hez hasonlóan, az új GT is megkapta a modern LED-es, négylámpás „ice-cube” (jégkocka) nappali menetfényeket. A Kia jellegzetes tigrisorr hűtőmaszkja ugyancsak az új modellhez igazodik, sötét króm kiemeléssel és GT logóval. A méhsejtszerkezetű rács mintájában apró vörös elemek találhatók.

Fényes króm díszlécek keretezik az oldalablakokat, és lényegesen nagyobbak a küszöbök is, amelyek fényes fekete és vörös színűek. Alapáron 18 colosak a könnyűfém felnik, középen új, vörös színű kialakítással, mögöttük vörösre festett féknyergekkel. A hátsó lökhárító az első mintáját követi, integrált, fényes fekete diffúzorral, és GT logóval. A tetőn lévő kis légterelő segít az örvénymentes áramlás kialakításában.

A Ceed GT utastere sok részletében eltér az alapmodellekétől, bár a kabin kialakítása ugyanazt az ergonomikus irányvonalat követi, ami a Ceed-család többi tagjára is jellemző. A felületeket puha tapintású anyagok borítják fém dekorációkkal, a középkonzol pedig a vezető felé fordul. A középkonzolon a Kia ’lebegő’ érintőképenyős infotainment rendszere működik – 7.0 vagy 8.0 colos képátlóval – alatta az audio, a fűtés és a szellőztetés vezérlőjével.

A normál Ceed modellek szürke anyagainak helyét feketék vették át. Minden GT-ben alul lapított karimájú a kormány GT logóval, a pedálok pedig könnyűfémek. A Kia duplakuplungos sebességváltójával felszerelt modellekben fém kapcsolóbillentyűk találhatók a kormányon. A Ceed GT első utasai új sportülésekben foglalhatnak helyet. Ezek nagyobbak, határozottabb oldaltartásúak és párnázásukkal a combot is jobban támasztják, mint a korábbi cee’d GT ülései. Az üléskárpit fekete bőr és hasított bőr, vörös tűzéssel, valamint a háttámlákon szintén vörössel hímzett GT logóval.

A GT ugyanazon a teljesen független felfüggesztésen gurul, mint a többi Ceed, de finomhangoláson esett át, így az eredmény még agilisabb viselkedés és intenzívebb vezetési élmény. A Ceed GT 5 mm-rel alacsonyabban ül, mint a normál Ceed és a Ceed Sportswagon, plusz keményebb első és hátsó rugók csökkentik a karosszériamozgásokat, pontosabb a kormányzás, és minden körülmények között feszesebb az autó viselkedése anélkül, hogy a menetkomfort romlana hosszú utakon, vagy rossz minőségű burkolatokon. A lágyabb első és hátsó stabilizátorokkal az ívbelső kerekek emelkedési hajlama csökken, növelve a tapadást és az útra átvihető vonóerőt.

Mindezeken felül, a menetstabilizálót is átdolgozták és alaptartozék a nyomatékvektoros fékerőelosztás is. Ez utóbbi kiegészítő elektronikus vezetősegéd az ívbelső kerekek fékezésével kanyarban csökkenti az alulkormányzottsági hajlamot – ezáltal a Ceed GT sokkal élvezetesebben viselkedik kanyargós utakon és hegyi szakaszokon. A hatékonyabb lassítóképességet nagyobb fékek garantálják, a normál Ceed 288 mm átmérőjű, hűtött első féktárcsáit 320 mm-esekre cserélték.

A Ceed GT 1,6 literes T-GDi erőforrása 204 LE-t ad le 6000/perc fordulatszámon, csúcsnyomatéka 265 Nm az 1500-4500/perc közötti tartományban. A kocsi alapból hatfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltóval készül, de a Kia mostantól hétfokozatú, duplakuplungos sebességváltót is kínál hozzá. A gyorsulási és emissziós adatokat idén véglegesítik.

A Drive Mode Select rendszer – amely a duplakuplungos sebességváltóval elérhető – lehetővé teszi, hogy a tulajdonos egyéni vezetési paramétereket állítson be. A Normal és a Sport mód közötti váltással, a Drive Mode Select megváltoztatja a kormányrásegítés mértékét és finoman módosítja a hajtáslánc karakterét is.

Az új Ceed GT és ProCeed GT gyártása novemberben indul Zsolnán, a Kia szlovákiai üzemében. A páros kizárólag az európai vevők számára lesz elérhető, az értékesítés 2019 első negyedévében kezdődik.