Továbbra is csökkennek az újautó-eladások
A JATO Dynamics – angliai központú nemzetközi autóipari piackutató cég – legfrissebb jelentése szerint augusztusban tovább csökkentek az európai újautó-eladások, melynek eredményeként az éves összeladások 2,4%-kal maradtak el a 2009-es év első nyolc hónapjának számaitól.
A 10 legkeresettebb modell közül csak a Volkswagen Polónak, valamint a Renault Mégane-nak sikerült eladásait növelnie augusztusban, valamint éves szinten is egyaránt a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A Volkswagen Golfnak azonban nem kedvezett a szerencse augusztusban: a top 10-es listából a legnagyobb mértékű, 29,3%-os esést szenvedte el tavaly augusztushoz képest. A Fiat Punto eladásai is 30,2%-ot estek.
David Di Girolamo, a JATO Consult üzletágvezetője a következőképpen fogalmazott: "Ebben a hónapban további piac csökkenésnek lehettünk szemtanúi. Ez a tendencia nagyrészt a nagy nyugat-európai piacokról fokozatosan kivezetett roncsprogramoknak tudható be. Általánosságban elmondható, hogy a vásárlói bizalom továbbra is mélyponton van, mely némiképp ellentmond az év elején beindult, egyre erősödő optimista piaci gondolkodásnak".
Márkák teljesítménye
A Renault továbbra is növekvő eladási számokat produkál, 15,7%-ot javítva
a tavalyi év első nyolc hónapjához képest, mely eredményeit elsősorban az erős Clio és Mégane eladásoknak köszönhet. Ez, az immáron egy éve tartó lendület segítette a márkát ahhoz, hogy átvegye az Opel/Vauxhall helyét a top 3-ban. A Peugeot-nak szintén sikerült feljebb kapaszkodnia a top 10-ben. Tekintve, hogy a két francia elsősorban a kis autók piacán tarol, ez nagyban hozzásegítette őket sikereik eléréséhez a válság idején. Talán nem meglepetés, hogy a Volkswagen továbbra is listavezető, azonban a Golf eladáscsökkenése miatt a márka éves szinten már 3,9%-os mínuszban jár. A harmadik hely a Fordé, aki szintén volumen csökkenést mutat az első 8 hónapban tavalyhoz képest (-8,7%).
A top 10-ből egyedül az Audi büszkélkedhet az eladási számainak növelésével tavaly augusztushoz képest. Azonban ez a csekélyke 1,4%-os növekedés nem volt elegendő ahhoz, hogy éves szinten is a pozitív tartományban tudjon maradni a márka. Csak a Renault, a Peugeot, a Citroen és a BMW ért el növekedést a top 10-es listából éves szinten tavalyhoz képest, 15,7%, 5,7%, 1,6% illetve 5,8% emelkedést produkálva.
Modellek versenye
Az év első nyolc hónapjában Európában a top 10 legkeresettebb modellből négynek sikerült növelnie eladásait tavalyhoz képest. A listán a második helyet birtokló Volkswagen Polo 31,3%-os emelkedést produkált, a negyedik Clio 24,2%-ot nőtt, a hetedik Opel/Vauxhall Astra 11,9%-kal erősödött, míg a nyolcadik helyen álló Renault Megane-ból 27,1%-kal fogyott több az idei év első 8 hónapjában.
Egyes piacok
Európa öt nagy tradicionális piaca – Nagy-Britannia, Németország, Spanyolország, Franciaország és Olaszország – kivétel nélkül kevesebb új autót értékesített idén augusztusban, mint egy évvel korábban. Ez a trend egyértelmű indikátora a teljes európai piac teljesítményének.
Görögország nagy publicitást élvező gazdasági nehézségei az újautó-eladásokban is jól tükröződnek. Az augusztusi értékesítéseik 68,7%-kal maradtak el a tavaly ilyenkori számoktól. Azonban néhány kisebb piac viszonylag szép teljesítményt nyújt mind havi-, mind pedig éves szinten. Jelen pillanatban a skandináv országok, Írország, Portugália és Kelet-Európa általánosságban mind szép számokat produkál.
Di Girolamo így folytatja: "Nehéz most általános következtetéseket levonni. Az öt nagy piacon tapasztalható visszaesés nem általános Nyugat-Európa szerte, valamint Németországban az újautó-eladások csökkenésének mértéke igencsak ellentétes az általános gazdasági erősödésükkel. 2009 első 8 hónapjának összeladásait nézve csak 2,4% az elmaradás európai szinten, így feszülten várjuk az évből hátralevő négy hónap eredményeit, azonban kirobbanó növekedésre rövid távon nincs mitől számítani".