2018. december 01. 12:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Európába is kerül a Föld legerősebb terepjárójából

A Jeep úgy döntött, hogy húsz példányt tesz elérhetővé a 710 lóerős Grand Cherokee Trackhawkból az öreg kontinensen, igaz, ezek mindegyike jobbkormányos, ugyanis Angliában lesznek elérhetők. Ár/érték arányban verhetetlennek bizonyulnak a riválisokhoz képest.

Nem valószínű, hogy sok fanatikus marad majd üres kézzel a brit Jeep Grand Cherokee Trackhawk rajongók táborában, miután a gyártó úgy döntött, húsz példányt tesz elérhetővé a szigetországban, melyek egyenként 89 999 fontért (32,82 millió forintért) lesznek hazavihetők, vagyis nem egy olcsó használati cikkről beszélünk.

Mégis, a riválisokhoz (Lamborghini Urus, Bentley Bentayga, Mercedes-AMG GLE 63S) képest körülbelül féláron elérhető modell erősebb és nem kevésbé gazdagon felszerelt, így ár/érték arányát tekintve verhetetlen a sportos SUV piacon.

A kocsi orrában ugyanis egy 6.2 literes kompresszoros V8-as erőforrás dolgozik 707 paripával és 875 Nm-rel a fedélzeten egy nyolcfokozatú automataváltóhoz kapcsolva, melyeknek köszönhetően akár 3,7 másodperc alatt képes elérni a százas tempót, míg végsebessége 289 km/óra. Az elől hat-, hátul négydugattyús Brembo fékeknek köszönhetően 37 méteren belül képes megállni 100 km/óráról, tehát a menettulajdonságok terén nincs szégyellnivalója.

Szerencsére belül sem fogy ki a monstrum a fantáziából, így a legtöbb helyen bőrborítással találkozhatunk, de a valódi fém elemek sem maradnak ki a repertoárból, ahogy a 19 hangszórós, 825 wattos prémium hangrendszer sem. A 7 collos műszerfali kijelzőt a 8,4 collos – Android Auto és Apple Car Play kompatibilis – központi egység egészíti ki, ahol megannyi paramétert személyre szabhatunk a maximális vezetési élmény érdekében. A szerencsés brit tulajok jövőre vehetik át választottjukat.