2018. december 22. 12:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Vadállatot csinált a Mercedes SL65 AMG-ből a Renntech

Az egyik legszebb AMG Mercedest vette kezelésbe az amerikai tuningcég. Az SL65 AMG Black Series 670 lóerős 6.0 literes duplaturbós V12-eséhez 150 paripát csaptak hozzá a mérnökök.

Nem sok olyan szép és szélsebes Mercedes-Benz létezik, mint az SL65 AMG, amely bár az előző évtized terméke, napjainkig az egyik legerősebb csillagmárkás járgány.

Habár az SL-osztály alapvetően a gyorsan közlekedni szerető, de tetőtlen létet élvező, luxusmániás embereknek készült, a Black Series egyik fő motívuma, hogy teteje nem levehető. Ugyanis többek között csak ennek köszönhetően tudtak 250 kilogrammot leszedni tömegéből, mely még így is 1870 kilogramm lett.

Motorterében egy 6.0 literes, duplaturbós V12-es lakik 670 lóerő és kereken 1000 Nm csúcsnyomaték teljesítménnyel, amit egy ötfokozatú automataváltó továbbít a hátsó tengely felé. Habár önmagában is hihetetlen erő lakik benne, a nagy tömeg miatt „csak” 3,9 másodperc alatt képes százra katapultálni, s végsebességét is korlátozni kellett 320 km/órában.

Ezen szeretett volna változtatni a Renntech, így 822 lóerősre (604 kW) hizlalták a ménest, miközben 1356 Nm-re nőtt a csúcsnyomaték. Ezt immáron egy hétfokozatú automataváltó kezeli, de arról sajnos egyelőre nem tudni, hogy milyen mértékben javultak a menetteljesítmények, ahogy az is titok, mennyit kér a módosításért a cég. A jobb megállásért a nagyobb hátsó fékek felelnek.