2019. január 29. 12:30   |   Autoblog
címkék:  

Kiscsillag: Mercedes-Benz A 200

A Kecskeméten gyártott Mercedes-Benz A-osztály a piac egyik legfejlettebb kompakt modellje, a csillagos márkánál az új, high-tech vonalat képviseli. Az új A-osztály formáját és menettulajdonságait tekintve is dinamikus, már az alapmotorral is rendkívül jól megy.

Az A-osztály 1997-ben az első Mercedes modell volt a márka számára addig szűz területnek számító kompakt kategóriában. A magas építésű A-osztály mindössze 3,6 méter hosszú volt, ám ahhoz képest igen tágasnak bizonyult. 2004-ig 1,1 millió darabot adtak el belőle, míg a második nemzedékből valamivel kevesebb, 1 millió fogyott. Formailag gyökeres változást a már hagyományos felépítésű harmadik generációs modell hozott 2012-ben. Az A-osztály tavaly bemutatkozott negyedik generációja is a fiatalos, dinamikus irányvonalat viszi tovább.

Az új A-osztály az új CLS modellel bevezetett, minden eddiginél érzelemdúsabb és sportosabb Mercedes formanyelvet tükrözi. Az A-osztály hossza a 4,4 métert is meghaladja – a megnövelt tengelytáv és az átdolgozott karaktervonal miatt optikailag még hosszabbnak tűnik –, és a kategória legáramvonalasabb autója, az alaktényezője csupán 0,25. A motorháztető az elődmodelléhez képest előrefelé jobban lejt, a keskeny LED-es fényszórókkal együtt szúrós tekintetet létrehozva; a megnövelt kerékjárati ívek és az izmos vállak pedig tovább erősítik a sportos kiállást. Az A-osztályhoz akár 19 colos kerekek is kérhetők; a tesztautó 16-os téli szettje mulatságosan kicsinek tűnt a kocsi alatt, viszont áldásos hatással járt a menetkomfortra.

Az új A-osztályba beülve meglehetősen rendhagyó kép fogad. A dizájn és a kezelési koncepció egyedi, a kompakt mezőnyben még csak ehhez hasonlóval sem lehet találkozni. A széles képernyős, digitális cockpit alapfelszerelés és itt teljesen szabadon álló kialakítást kapott. Három konfigurációban választható, a tesztautóban két 26 centiméter átmérőjű képernyőt illesztettek össze. A két képernyő tartalma testre szabható, a fő műszeregység a kormánykerék bal, míg a jobboldali kijelző a volán jobb füléről vezérelhető. Rengeteg mindent lehet szabályozni, sajnos leginkább érintésérzékeny felületekről, ami nem a legkényelmesebb és sokszor pontatlanul működik; számtalanszor elvonva a vezető figyelmét az útról.

Emellett a kategória egyik innovációjaként a beépített mesterséges intelligencia is használható. A „Hey Mercedes!” felszólítással a hangutasításos rendszerben találjuk magunkat, ahol egy sor különböző dolgot kívánhatunk, amelyeket az autó igyekszik teljesíteni. A rendszer egyelőre nem tud magyarul és jelenleg azokat a funkciókat képes ellátni, amelyek nem igényelnek online kapcsolatot, de remekül működik. Az új A-osztály egyértelműen az okoseszközöket készség szinten kezelő Y-generáció autója, digitális kezelési koncepciójával, temérdek funkciójával és beállításával valóságos kánaán. Csak az ember igyekezzen a lehető legtöbb mindent indulás előtt testre szabni. Meglátásom szerint még mindig a tekerő/nyomógombos megoldás a legjobb egy autóban.

Az A-osztály helykínálat terén is nagyot lépett előre, elöl kevésbé passzentos és immár hátul sem büntetés tartózkodni. Van elegendő láb- és fejtér hátul is, emellett a be- és kiszállás is könnyebb. A csomagtér is bővült, mégpedig 29 literrel, így már 370 literes. A két részre osztott hátsó lámpatesteknek köszönhetően a nyílás 20 centiméterrel szélesebb, miközben a csomagtérpadló 11,5 centiméterrel hosszabb. Az anyagminőség és az összeszerelés is elsőrangú, ami egy Mercedestől elvárható. Emellett prímák az ülések, s a vezetői pozíció is remekül testre szabható.

A Mercedes-Benz A 200-ban nevével ellentétben nem 2 literes benzinmotor teljesít szolgálatot, hanem csupán egy 1,33 liter lökettérfogatú, a Renault-Nissannal közösen fejlesztett egység, amit az A-osztályon kívül például a Nissan Qashqaiba is beépítenek. Az egyik legkorszerűbb mai turbós erőforrás, amit nem szabad lenézni. A kompakt Mercedesben is megállja a helyét, sőt, nem várt dinamizmussal mozgatja azt. 163 lóerőt és 250 newtonmétert tud, és mindössze 8 másodperc alatt gyorsít százra. Ereje és rugalmassága minden helyzetben meggyőző, sohasem érezni, hogy csupán 1,3 literből gazdálkodik. Viszont méltatlanul hangos, 3500-as fordulatszám fölött kifejezetten lármázik, ami egy sportos természetű autóban nem is lenne különös, de a hangszíne is kellemetlen.

Ráadásul a hozzá kapcsolt új, 7-fokozatú duplakuplungos váltómű sem a legkifinomultabb darab. Nehéz vele rántás nélkül elindulni, a gázpedál lenyomása csak kis idő elteltével vált ki reakciót, akkor viszont vehemenset. Ki kell tanulni, különben állandóan kipörgő kerekekkel indulunk neki. Hidegben ráadásul a fokozatváltások is darabosabbak a kelleténél. Az élénk motorhoz pontos, közvetlen kormányzás, hatékony fékrendszer és feszes beállítású futómű tartozik, amely nem kedveli a magyar utakat. A 16-os kerekek és a ballonos gumik miatt az utóbbi kellemetlen következményeit szerencsére alig éreztük a hátunkon.

Az új Mercedes-Benz A-osztály a piac egyik legszebb és legfejlettebb modellje, tömve csúcstechnológiás berendezésekkel és biztonsági rendszerekkel. Kecskeméten gyártják, de kifejezetten drága autó, az extrákkal növelt ára pedig a jól felszerelt középkategóriás modellek mezőnyébe emeli. Duplakuplungos automataváltóval az alapár meghaladja a 10 millió forintot, de a gazdagon kistafírozott tesztautó 13 milliónál is drágább volt.