2019. március 08. 07:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

A nap képe: 90 éves, de még mindig fejeket csavar el

Üdítő gyöngyszemként ragyogott a sok új autó között a Bentley történelmének talán legfontosabb négykerekűje a Genfi Autószalonon. Az 1929-es „Birkin Blower” versenyautó lelkét egy kompresszor adja, amely a 4.4 literes motorra szerelve 240 lóerőt csalt ki belőle.

Az 1920-as évek végén a versenypályák egyik rettegett négykerekűjévé vált a Bentley a Birkin & Coupler Ltd. segítségével, a cég ugyanis elkezdett kacérkodni a gondolattal, hogy a Walter Owen Bentley által megálmodott 4½, kis kerekítéssel 4.5 (egyébként 4.4) literes, négyhengeres motorral szelelt 110 lóerős kétszemélyes autóból egy valódi sportkocsit csinál. Ehhez mindössze egy kompresszor felszerelése is elég volt, melynek köszönhetően 240-re nőtt a ménes száma, így a hátul hajtó, négysebességes kézi váltóval szerelt Blowernek csupán 12 másodpercébe telt 100 km/órára gyorsulnia, míg végsebessége elérte a 201 km/órát.

A cég erőltette W.O. Bentley-t, hogy bocsásson rendelkezésre 50 modellt, melyeket megizmosíthat a cég, de a brit gyártulajdonos nem akart kötélnek állni elsőre. Végül a megalkotott pár modell megdöbbentően gyors lett, hiába voltak nagyok és nehezek – az egyik legnehezebb versenyautó a Blower.

Az első példány 1929-ben állt össze Mike Couper versenyző közreműködésével. Az acélvázas járgány rögtön körrekordot ment a brit Brooklands Outer Circuit (tehát hosszabb vonalvezetésű) ívén. Az itt, 1929. június 29-én rendezett hatórás versenyen mutatkozott be először a nagyérdeműnek a modell. Habár versenyt sosem nyertek vele – főként megbízhatósági gondok miatt – végül 50 példány elkészült belőlük, hogy a Le Mans-i 24 óráson indulhasson a Bentley.

Az UU5872 rendszámú, HB3404 kasztnikódú, 9-es rajtszámú példány a második volt az öt versenyautóból. Versenykarrierjét olyan dolgok bizonyítják, mint az apró sérülések a karosszérián vagy a bokszutcai utasítások a kabin bal oldalán felfestve és a körszámláló a műszerfalon. Először az 1930-as Le Mansi futamon mutatkozott be, jelenléte pedig még napjainkban is megdöbbentő.

Ennek apropóján állított ki egy új Continental GT-t 9-es számmal és azonos színben a gyártó az előd mellé, amely így festett: