2011. április 21. 14:31   |   Autoblog
címkék:  

Visszaesett az újautók forgalma Európában

A JATO legfrissebb, a 2011 első negyedévet összefoglaló újautó-értékesítési sajtóközleménye arról tanúskodik, hogy a korábbi pozitív jóslatok ellenére az iparág európai forgalma gyengült a tavalyi év azonos időszakának számaihoz képest. Bár februárban elindult a fellendülés, a márciusi eredmények már 4,6%-os csökkenést mutatnak.

Európa első negyedéves összforgalmát nézve az újautó-értékesítések 1,8%-kal (68 726 darabbal) maradtak el a tavalyi év első 3 hónapjának eredményeitől, maga a március pedig 4,6%-kal sikerült gyengébbre. A balti államokba már láthatóan visszatért a prosperitás; az első negyedévben Észtország 71,4%-kal, Lettország 122,9%-kal, míg Litvánia 108,5%-kal múlta felül a tavalyi év azonos időszakában produkált újautó-értékesítési számait.

A Baltikummal ellentétben a gazdasági nehézségekkel küzdő európai államokban kevésbé pozitív a hangulat. Görögország, Spanyolország és Portugália például 57,3, 27,3, illetve 6,2 százalékkal múlta alul az egy évvel ezelőtti újautó-értékesítési eredményeit. Európában továbbra is a Volkswagen az első, negyedéves eladási eredménye 425 863 darab új autó volt.

Gareth Hession, a JATO kutatásért felelős alelnöke a következőképp kommentálta a piac eseményeit: "Bár az év első három hónapjában számtalan pozitív előjele mutatkozott az üzletág visszaerősödésének, azonban a nagy volumeneket produkáló, fejlett piacokon az elhúzódó gazdasági megtorpanás erősen rányomta a bélyegét az összeurópai számokra. Ennek ellenére üdvözlendő jelenség, hogy a közép-kelet-európai országok újautó-eladásai ismét elkezdtek erősödni, így várható, hogy a gyártók ismét egyre nagyobb figyelmet fognak szentelni e régió speciális járműpark igényeinek kielégítésére."

Országonkénti eredmények

Az európai "5 Nagy" közül csak Franciaországnak (+8,9%) és Németországnak (13,9%) sikerült 2011 első negyedévében növekményt elérnie az újautó-eladások terén. Nagy-Britannia (-8,7%), Olaszország (-23,3%) és Spanyolország (-27,3%) viszont nem tudott javítani tavalyi eredményein. Az eladott darabszámokat tekintve Németország javított a legtöbbet, ugyanis 92 993 darabbal kelt el náluk több autó idén áprilisig, mint egy évvel ezelőtt. A nagy vesztes pedig Olaszország lett, ahol 156 269 újautóval fogyott kevesebb, mint egy éve ilyenkor.

Közép-Kelet-Európáról általánosságban elmondható, hogy szépen teljesített a 2011-es év első negyedében az újautó-eladások terén, azonban Görögország és Portugália elhúzódó gazdasági nehézségei a járműpiacra is súlyosan rányomta a bélyegét.

Márkák eredményei

Továbbra is a Volkswagen Európa legkeresettebb márkája, egyre nagyobb előnnyel, ugyanis az év első negyedében 5,7%-kal növelte eladásait tavalyhoz képest. A VW sikerével ellentétben a Fiat szenvedte el az európai top 10 közül a legnagyobb visszaesést. A hazai olasz piac gyengélkedése 25,3%-kos visszaeséssel sújtotta a márkát.

A top 10-en kívül néhány prémium márkának is sikerült szép eredményeket produkálnia az év első negyedében. Az Alfa Romeo, elsősorban az új Giulietta-nak köszönhetően tudott 49,6%-ot javítani, a Porsche a 26,5%-os forgalomnövekedését pedig elsősorban az új Cayenne sikerének köszönheti. Ezek a számok ékes bizonyítékai annak, hogy a gazdasági nehézségek a prémium szegmenst kevésbé érintik, valamint az is kirajzolódik, hogy az új modellek automatikusan forgalomnövekedést eredményeznek a gyártóknak.

Top 10 modell

A régió 10 legsikeresebb modelljei közül senkinek sem sikerült javítani a tavalyi első negyedévben regisztrált számain. Továbbra is a Volkswagen Golf bizonyult a legsikeresebbnek, míg a második Ford Fiesta volt kénytelen elszenvedni a legnagyobb, 27,7%-os forgalomcsökkenést a top 10-ből. Márciusban egyedül a VW Polo eladásai növekedtek (+4,2%), míg havi szinten is a Ford Fiesta forgalma esett a legmeredekebbet (-26,9%) a tavaly márciusi adatokhoz képest.