2019. június 12. 13:30   |   Autoblog
címkék:  

Bemutatták az új BMW 3-as kombit

Lehullt a lepel az új BMW 3-as Touring modellről, amely minden korábbinál átfogóbban egyesíti a csúcstechnológiát a bőséges helykínálattal és sokoldalúsággal, miközben az egyszerre elegáns és progresszív karakterét prémium minőség, valamint a legkorszerűbb járművezérlő és járműkapcsolati innovációk nyomatékosítják. Az új 3-as kombi piaci bevezetése szeptember végén indul.

Éles vonalvezetéssel és élénk felületkontúrokkal dolgozó formanyelve, illetve jellegzetes arányai garantálják az új BMW 3-as Touring karosszériájának lendületes és erőtől duzzadó kisugárzását. A hatodik nemzedék 76 milliméterrel hosszabb, 16 milliméterrel szélesebb és 8 milliméterrel magasabb, mint elődje, az immár 4709 milliméteres hosszhoz, 1827 milliméteres szélességhez és (tetőantennával) 1470 milliméteres magassághoz pedig 41 milliméterrel megtoldott, immár 2851 milliméteres tengelytávolság és széles nyomtávok társulnak.

A nagyméretű BMW-hűtőráccsal, keskenyre húzott első fényszórókkal és határozott vonalvezetésű lökhárítóval szerelt frontrész kialakítása – ahogyan az új BMW 3-as limuzin esetében is – az újdonság erőteljes karakterét hangsúlyozza. A jól ismert kialakítást fényszórókba futó, látványos domborítások és vízszintesen elfektetett „T” alakú légbeömlők nyomatékosítják. Az új BMW 3-as Touring alapfelszereltségének a full LED-technológiás első fényszórók is részei, miközben az extrafelszereltségek között a még intelligensebb LED-technológiás első fényszórók, az 530 méterre elvilágító, elvakítás-mentes BMW Laserlight lézerfény-technológiával dolgozó adaptív LED fényszórók és a LED-es ködlámpák is megtalálhatók.

A tetőív és az oldalsó ablaksávok kölcsönhatása dinamikus, a markáns vállrész, az első kerékjárati ívektől emelkedő karaktervonal és az oldalsó ablaksáv Hofmeister kink stílusjegye pedig sportos benyomást kelt. A funkcionalitást már az alapfelszereltség részeként tetősínek, alumínium B- és C-oszlopbetétek, illetve alumínium ablakkeretek hangsúlyozzák. Az oldalfelületek kialakítása a modell hátsó részéhez tereli a tekinteteket, ahol az összes motorváltozat dinamikus kiállását sportos légterelő lap, dupla kipufogóvég és LED-es hátsó lámpák fokozzák.

Az új BMW 3-as Touring utasterében vadonatúj tervezésű ülések garantálják a kényelmes utazást, még a leghosszabbra nyúló utak alkalmával is. Az első üléseken érezhető válltér jelentős mértékben fejlődött, az újdonság pedig mindegyik ülésen elődeinél nagyobb fejteret kínál. A hátsó üléssor extra lábtérrel, valamint minden korábbinál könnyebb be- és kiszállással kényezteti a bajor prémiumgyártó ügyfeleit. A hátsó üléssorban három gyerekülés is elfér, közülük kettőt ISOFIX rögzítési pontok tartanak fixen.

Az új 3-as Touring széleskörű alapfelszereltségébe az automatikus csomagtér-működtetés is beletartozik, a kulcs nélküli nyitást, indítást, leállítást és zárást lehetővé tevő Comfort Access funkció azonban feláras tétel. A csomagtérajtó ablakrésze külön is nyitható, amely mögött az újdonság elődjéhez viszonyítva 20 milliméterrel szélesebb nyílás tárul fel. A nagyobb és nehezebb csomagokat az alsó részen 112 milliméterrel, míg a felső részen 125 milliméterrel szélesebb és összességében 30 milliméterrel magasabb csomagtér nyeli el. Szükség esetén a csomagtér alól újfent elektromosan működtethető vonóhorog hívható elő.

Alapesetben az új BMW 3-as Touring csomagtere 500 literes – 5 literrel nagyobb, mint az elődmodell esetében. A 40:20:40 arányban osztott hátsó üléstámla ledöntésével a csomagtér abszolút térfogata 1510 literre nő, az extrafelszereltség részeként ráadásul a hátsó üléstámlák a csomagtérből, egyetlen gombnyomással is ledönthetők. A csomagtér-padlólap alatt kialakított tárolórekeszekben a csomagtértakaró és a rögzítőháló is elrejthető, az extraként rendelhető csúszásmentes csomagtérsínek pedig olyan tételek, amelyekhez foghatót az új BMW 3-as Touring egyik riválisa sem tud felmutatni. A csomagtérajtó lecsukására a sínek automatikusan felemelkednek, megvédve ezzel a csomagokat az utazás közbeni csúszkálástól.

Az új 3-as Touring piaci bevezetésével párhuzamosan – illetve röviddel utána – háromfajta benzines és háromfajta dízelüzemű erőforrás válik elérhetővé az autóhoz. Az új BMW M340i xDrive Touring 374 lóerős soros hathengeres benzinmotorjával a kategória legintenzívebb vezetési élményével ajándékozza meg az ügyfeleket. A palettán egy pár négyhengeres benzinmotor is megtalálható, az új BMW 320i Touring orrában 184 lóerő, míg az új BMW 330i Touring motorházteteje alatt 258 lóerő maximális teljesítménnyel. A gázolajjal hajtott erőforrások között az új BMW 330d xDrive Touring 265 lóerő maximális teljesítményre képes, soros hathengeres dízelmotorja a csúcs, miközben az új BMW 318d Touring meghajtásáról egy 150 lóerős négyhengeres dízel, az új BMW 320d Touring mozgatásáról pedig egy 190 lóerő maximális teljesítményű dízel gondoskodik.

Az új BMW 318d Touring és az új BMW 320d Touring négyhengeres dízelmotorjaihoz alapfelszereltségként hatfokozatú manuális váltó kapcsolódik, a (többi motorváltozathoz alapfelszereltségként kínált) nyolcfokozatú Steptronic automataváltó az opcionális extrafelszereltség része. A BMW xDrive intelligens összkerékhajtást a legerősebb benzines és dízelüzemű motorváltozathoz alapfelszereltségként kínálja a gyártó, a 330i xDrive Touring és 320d xDrive Touring esetén azonban extraként is megrendelhető. 2020-ban a modellpaletta egy plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt változattal gazdagodik.

Az új 3-as Touring karosszériaváza összességében mintegy 25 százalékkal, számos területen pedig több mint 50 százalékkal lett merevebb a közvetlen elődmodellhez képest. A futómű-rögzítési megoldások ugyancsak jelentősen feszesebbek, mint korábban bármikor. Az új BMW 3-as Touring ráadásul rendkívül alacsony súlyponttal és 50:50 arányú tengelyterhelés-elosztással érkezik meg az utakra. A megnövelt külső méretek, a megnövelt karosszériaváz-merevség és az optimalizált zajcsillapítás ellenére az újdonság több mint 10 kilogrammal nyom kevesebbet a mérlegen, mint hasonló motorral és hajtáslánc-technológiával szerelt elődmodellje.

A sportosság és a menetkomfort közötti egyensúly a rugóút-szinkronizált aktív lengéscsillapítóknak köszönhető, amely egyaránt az alapfelszereltségként kínált futómű-technológia és az extrafelszereltségként megrendelhető BMW M sport futómű része. Haladás közben a technológia mindvégig figyeli az egyes kerekek spirálrugójának aktuális rugóútját és eszerint hangolja át a lengéscsillapítók karakterisztikáját, így kivételesen lágy és pontos lengéscsillapítással képes kiegyenlíteni az útfelület egyenetlenségeit és a lendületes kanyarvételek közben fellépő karosszéria-kilengéseket.

A 10 milliméteres hasmagasság-csökkenést kínáló BMW M sport futómű mellett a bajor prémiumgyártó ügyfelei az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókkal dolgozó adaptív M futóművet is megrendelhetik. Mindkét technológiához változó áttételű sportkormány kapcsolódik. Az ugyancsak extra BMW M sport fékrendszer kékre fényezett, négydugattyús első féknyergekkel dolgozik. Az új BMW M340i xDrive Touring alapfelszereltségének a BMW M sport differenciálmű is része, amely a 330i, 330i xDrive és 330d Touring modellekhez is megrendelhető. A hátsó tengelybe épített differenciálmű elektronikusan vezérelt, 0-100 százalék közötti arányban változtatható záró funkciója nem csupán a modell tapadását és agilitását, de menetstabilitását és kanyarsebességét is javítja.

Az Advantage, Sport Line, Luxury Line és M Sport felszereltségi csomagokkal a BMW ügyfelei nem csupán megjelenés, de felszereltség tekintetében is maximálisan személyre szabhatják autójukat. Az utastér exkluzivitását újratervezett kormánykerekek és utastéri dekorbetétek, Vernasca bőrkárpit és BMW Individual Merino bőrkárpit, illetve Sensatec bevonatú vagy bőrözött BMW Individual műszerfal fokozhatja.

A BMW már az alapfelszereltségű modellekbe is beépíti az előzési tilalmakra és sebességkorlátozásokra figyelmeztető rendszert, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszert és a kerékpárosokat is érzékelő, automata fékező funkcióval dolgozó, ütközésre és gyalogosokra figyelmeztető rendszert. Az extrafelszereltségek palettáján eközben a Stop & Go funkcióval dolgozó aktív tempomat, valamint a sávváltásra figyelmeztető rendszerrel, a hátsó ütközésvédelemmel és a keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszerrel felszerelt Driving Assistant csomag is megtalálható. A Driving Assistant Professional csomagban ezen felül kormányzó- és sávtartó asszisztens is benne foglaltatik.

A BMW központi operációs rendszerének legújabb, 7.0 verziója élen jár a fedélzeti járművezérlő- és kijelzőrendszerek optimalizálása terén. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés a teljes mértékben digitális, 12,3” képernyő-átmérőjű műszeregység és a 10,25” méretű, színes központi kijelző párosával a megjelenített tartalmakat szisztematikusan elrendezve, más-más kontextusba helyezve, személyre szabható grafikákkal jeleníti meg. A BMW Live Cockpit Professional műszerfal-elrendezés egyik legmodernebb innovációja a BMW Intelligens Személyi Asszisztens, amely az autóban egy önmagát fejlesztő, digitális személyiséggé érő mesterséges intelligencia képében válaszol a „Helló BMW!” („Hey BMW”) kezdetű mondatokra.

A BMW 3-as Touring modellből eddig több mint 1,7 millió példány látott napvilágot, amelyből az újdonság közvetlen elődje egymagában több mint félmilliót tesz ki. Az új BMW 3-as Touring június 25-27. között, a BMW Weltben megrendezendő #NEXTGen fesztiválon gurul ki először a nagyközönség elé. A piaci bevezetése szeptember 28-án kezdődik.