2019. október 07. 19:00   |   Autoblog
címkék:  

Volkswagen Beetle kabrió 380 lóerővel

Annak ellenére, hogy a Volkswagen Beetle-t már nem gyártják, a tuningcégek érdeklődési köréből nem került ki. Sőt. A német B&B AutomobilTechnik most egy kabriót gurított be a műhelyébe és a motorjából nem kevesebb, mint 380 lóerőt sajtolt ki.

A szakemberek elsősorban a 2 literes TSI aggregáttal foglalkoztak, amely gyári állapotában 220 lóerőt teljesít és 350 Nm nyomatékot ad le. Az erőforrás komoly tartalékokat rejt magában, hiszen egy nagyobb turbófeltöltővel, a szívó és a kipufogórendszer átépítésével, valamint szoftveres beavatkozással 380 lóerőt és 525 Nm nyomatékot sikerült kicsikarni belőle.

Nem csoda tehát, hogy a tuningolt Beetle 1,5 másodperccel fürgébben gyorsul 100 km/órára és 8 másodperccel hamarabb éri el a kétszázas tempót, mint gyári önmaga. Nulláról százra 5,2, kétszázra 17,8 szekundum szükségeltetik, míg a végsebesség több mint 250 km/órára nőtt (széria: 231 km/óra).

A B&B AutomobilTechnik 9950 eurót kér az átalakításért, ám ha valakinek ez sok, kérheti a kettes vagy hármas szintű csomagot is 3950, illetve 1498 euróért. Az előbbi 326 lovat és 460 Nm-t, az utóbbi 300 lóerőt és 430 Nm nyomatékot csalogat elő a motorból.

A tuner ültetőrugó-szettet (298 euró) vagy KW sportfutóművet (1798 euró) is ajánl a Volkswagenhez és nagyteljesítményű fékrendszer is elérhető (3795 euró). A képeken szereplő piros példányon ezenkívül 20 colos kerékszett látható, 235/30-as gumikkal, amikkel igen jól mutat (3298 euró). Természetesen kisebb, 18 és 19 colos készlet is elérhető.