2011. november 16. 16:32   |   Autoblog
címkék:  

A kötelező már nem csak a károsultnak téríthet

Noha a növekvő benzinárak miatt az autósok egyre kevesebbet használják járművüket, mégsem csökkent a káresetek között az ütközéses balesetek száma: ezek csaknem felét teszik ki a Generali által kifizetett kártérítéseknek. Továbbra is magas a gépjárművek esetében az elemi károk okozta és a személyi sérüléssel járó balesetek utáni kifizetések aránya. A társaság ezért kiegészítő biztosításokat dolgozott ki a kötelező mellé, amelyek kifejezetten ezekre az esetekre nyújtanak védelmet.

Sajnos a balesetek nagy részében mindkét jármű sérül, függetlenül attól, ki hibázott. A Generali kimutatásai szerint 2010-ben több mint 32 ezer esetben származott a sérülés járművek ütközéséből. Ez csaknem fele annak az egész évben bejelentett több mint 70 ezer káresetnek, melyekre a Generali a casco vagy kötelező biztosítás terhére csaknem 19 milliárd forint kártérítést fizetett ki. A biztosítónál az idén is hasonló az arány: az év első 10 hónapjában bejelentett több mint 47 ezer autós káresetből csaknem 20 ezer ütközés során keletkezett. A gépjármű kártérítésekre a társaság 2011-ben eddig összesen 9,7 milliárd forintot fizetett ki.

Akár vétlen, akár vétkes félként sérül az autónk, a kárt mindenképpen meg kell téríttetnünk. A kötelező biztosítás megtéríti a vétlen fél kárát, az okozói oldalon azonban – ha nincs casco biztosítása – a vétkes autós maga kell, hogy állja a javíttatás költségeit. A nehéz gazdasági helyzetben sokan azért nem kötnek cascót, mert nem engedhetik meg maguknak ezt az extra kiadást. Most azonban a 25-30 százalékkal alacsonyabb díjak mellett már jóval többek számára válik elérhetővé, hogy a kötelező mellé kiegészítő, a casco egyes elemeit tartalmazó biztosítást is kössenek." – mondta Ilics László, a Generali biztosító vezérigazgató-helyettese.

A másik gyakori tapasztalat, hogy jégeső, szélvihar vagy hónyomás miatt sérül az autó. Ez több százezres károkat okozhat azok járművében is, akik egyébként defenzíven vezetnek és elkerülik a saját hibájukból történő sérüléseket. 2010-ben a Generali csaknem 1000 elemi kár következtében sérült járműre fizetett kártérítést. Ha valaki nem is dönt a teljes körű casco mellett, érdemes lehet évi néhány ezer forintért kifejezetten az elemi kár ellen bebiztosítani az autót. Az elemi kár mellett olyan kiegészítő biztosítások is köthetőek a kötelező mellé, mint a bennülők balesetbiztosítása vagy az ütközés kapcsán felmerülő jogviták rendezését megkönnyítő jogvédelmi biztosítás, ezek mindössze évi 1-2 ezer forintért elérhetőek.

Forrás: Generali