2020. január 22. 18:40   |   Autoblog
címkék:  

Történelmi csúcson a használtautó-piac

Soha nem látott mennyiségű használt autó cserélt gazdát 2019-ben hazánkban, így már a 800 ezres határt is átlépte a piac a tavalyi év során. Január és december között összesen 810 920 gépkocsit írtak át Magyarországon az illetékes hatóságok, 6,1 százalékkal többet 2018 hasonló időszakához képest. A használtautó-import folytatta lejtmenetét: 2012-óta először zárt negatív mutatóval a terület egész éves összesítésben. A népszerűségi lista élén az Opel, a Volkswagen és a Suzuki végzett – derül ki a Datahouse adataiból.

Tovább emelkedett 2019-ben a használtautó-átírások száma Magyarországon, amely 2017 és 2018 után újabb történelmi csúcsot ért el: januártól december végéig összesen 810 920 négykerekű cserélt gazdát hazánkban, 6,1 százalékkal (+46 382 autó) túlszárnyalva a 2018-as esztendőt. A terület a tavalyi évben az első negyedévben átlag feletti, 10,6 százalékos növekedést mutatott 2018-hoz képest, és egy júniusi mélypontot követően újból stabilizálta magát, ezt követően pedig az átírások száma két hónapban (július, szeptember) is átlépte a 70 ezres, sőt októberben a 75 ezres rekordnak számító szintet.

Ezzel szemben az autóimport folytatta negatív tendenciáját: a külföldről behozott kocsik száma 1,5 százalékos csökkenéssel 156 475-re esett. Így 2012 óta először fordult elő olyan az import esetében, hogy egész éves összesítésben rosszabbul teljesített a terület egy korábbi esztendővel való összehasonlításban.

„Óriási a kereslet a használt gépkocsik iránt az országban, azonban sajnálatos módon hetvenöt százalékban még mindig a tíz évnél idősebb járművek forognak a piacon. Ráadásul a külföldről érkező autók hatvan százaléka is ebben a korsávban mozog, így várhatóan nem mozdul pozitív irányba a hazai járműállomány tizennégy és fél év feletti átlagéletkora.” – mondja Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

„Megoldást jelenthetne a problémára, ha a vásárlók bátrabban nyitnának a piacon elérhető kedvezményes finanszírozási formák felé, ugyanis jelenleg még mindig a készpénzes vásárlás dominál, amely szűkösebb mozgásteret biztosít a vevőknek. Hosszútávon viszont egy korosabb autó több költséget ró a vásárlók nyakába, így ezzel is érdemes kalkulálni, amikor használt autó vásárlásról döntünk.”

A hazai átírásoknál 53,77 százalékos piaci részesedéssel az alsó-középkategóriás (241 342 db) és a kisméretű autók (194 694 db) domináltak, az importnál viszont nem volt ennyire egyértelmű a helyzet, de az élen itt is alsó-középkategória zárta az évet (42 269 db) a középkategóriás (26 713 db) és az egyterű járművek (25 352 db) előtt.

Határon belül a legkeresettebbnek ezúttal is az Opel (103 953 db) bizonyult a Volkswagen (80 740 db) és a Suzuki (78 848 db) előtt, az importnál azonban 2019-ben az Opelt (16 040 db) és a Fordot (14 511 db) megelőzve a VW (18 444 db) lépett a képzeletbeli trón legfelső fokára.

A típusok rangsorában 2019-ben a hazai átírásokban és az importban is az Opel Astra végzett az első helyen, előbbiek esetében a Suzuki Swiftet és a Ford Focust, utóbbiaknál a Focust és a Volkswagen Golfot megelőzve. A legtöbben Budapesten és Pest megyében, a legkevesebben Nógrád megyében vásároltak hazai vagy külföldről származó négykerekűt.

„Az idei évben várhatóan tovább nő a használtautó-piac, év végén újabb rekordot könyvelhet el a terület; ezzel ellentétben az import – a kedvezőtlen forint-euró árfolyam, és a hosszadalmas regisztrációs folyamatnak köszönhetően – tovább gyengülhet, így kevesebb ismeretlen előéletű, esetenként kritikus állapotú gépkocsi áramolhat be az országba.” – teszi hozzá a márkaigazgató.

„A hazai modellek vásárlásakor kiváló támpont a Belügyminisztérium ügyfélkapuján keresztül elérhető Jármű Szolgáltatási Platform, ahol ellenőrizhető a magyar kocsik múltja, de biztosra akkor mehetünk, ha a szerződés aláírása előtt egy márkaszervizzel is átvizsgáltatjuk a kiszemelt modellt. Ezekre a lépésekre az import autóknál nincs lehetőségünk, amely jelentősen növeli annak a kockázatát, hogy egy pénznyelő autót vásárlunk meg olyan forrásból, amely probléma esetén utolérhetetlen. Biztosra akkor mehetünk, ha Magyarországon bejegyzett, több éves múltra visszatekintő, garanciát biztosító kereskedőtől veszünk négykerekűt, hiszen ezek a társaságok a tranzakció után is rendelkezésünkre állnak, ha gondunk támadna.”