Novemberben érkezik az új Renault Mégane
A Mégane 95%-a visszaforgatható, míg műanyag alkatrészeinek közel 12%-a már eleve visszaforgatott anyagokból készül.
2008. novemberétől kerül forgalomba az új Renault Mégane, melyről immár minden részletet tudunk. A harmadik generációs modell jelenti az alapkövet a Renault alsó-közép kategóriás kínálatának megújulási folyamatában. 2010-ig hat újabb önálló karakterű Mégane változat csatlakozik a most debütált Berline, azaz ötajtóshoz kivitelhez. A Mégane új külseje teljesen új belső teret rejt, a kategóriában szokatlan felszerelésekkel, a motortérben pedig felújított és vadonatúj, dCi dízel és TCe benzines motorok kaptak helyet. Négy dízelmotor CO2-kibocsátása nem haladja meg a 120g/km-t, s igen figyelemreméltó a mindössze 1,4 literes, de 130 lóerős új aggregát is.
Az új Renault Mégane 4,3 méter hosszú, tengelytávja pedig 2,64 méteres, ami megfelel a kompakt kategória átlagának. Padlólemeze egyébként is megegyezik a Mégane II-esével. A kocsi sokkal különlegesebb, dinamikusabb formájú elődjénél, ami elsősorban a különösen rövid első és hátsó túlnyúlásoknak köszönhető, de szerepet játszik benne az erősen megdöntött tetővonal és a széles nyomtáv is. Az orr-rész nagyon markáns, a fővonalak a tetőoszlopokból indulva keresztülfutnak a motorháztetőn, hogy ott a középre helyezett emblémában találkozzanak. Sportosak a nyújtott fényszórók és a hatalmas alsó légbeömlő nyílás. A Mégane oldalról is “latinos beütésű”, igen érdekesen hullámzanak a vonalai. A felső él a kétrészes hátsó lámpatestekbe fut be, melyek azért talán túlságosan nagy méretűek. A hátsó szélvédő az előző Mégane-éra emlékeztet.
A műszerfalon eközben a lágy formák dominálnak. A “légiességet” erősítik a határozott vízszintes vonalak. A kezelőszerveket alapos megfontolást követően helyezték el, gombrengetegről szó sincs. Az egyszerűsítés állt a középpontban. Kiemelt figyelmet fordítottak a felhasznált anyagok minőségére és azok beszerelésére is. A teljesen integrált műszerfal olyan borítást kapott, ami nemcsak puha tapintású, hanem ellenáll a mindennapi használat kihívásainak és a napfény sem fakítja. Az ügyfelek válogathatnak a világosabb, elegáns, komfortérzetet növelő színvilágok, és a sötétebb, sportosabb árnyalatok között.
A műszerfalon rögtön szemet szúr az innovatív, kombinált analóg/digitális műszercsoport, ahol analóg fordulatszámmérő tartozik a digitális sebességkijelzőhöz. Másik újdonság a színkódolt sebességszabályozó és- korlátozó kijelző. A listát olyan felszerelések teszik teljessé, amelyek egy kategóriával feljebbről érkeztek, mint a szabadkezes ajtónyitási és indítási funkció, az automatikus ajtózárás, ahogy a vezető eltávolodik az autótól, a Carminat Bluetooth DVD navigációs rendszer és egy, az autóra szabott audio rendszer (3D Sound by Arkamys).