2020. március 27. 20:15   |   Autoblog
címkék:  

Scala kabriót építenek a Škoda diákjai

A visszaszámlálás elindult a Škoda diákjainak hetedik tanulmányautója számára: az idei évben a Škoda Akadémia 20 diákja vesz részt az ambiciózus projektben. Ők húszan úgy döntöttek, hogy megtervezik és megépítik a Scala nyitott tetős spider kivitelét. Az egyelőre név nélküli tanulmányt június elején mutatkozik be a nagyközönségnek.

200320-seventh-skoda-student-concept-car-1

Néhány hónapja már, hogy a Škoda szakképző iskolájának 20 gyakornoka nagy lelkesedéssel és kreativitással elkezdett a hetedik diák tanulmányautón dolgozni, amely az új kompakt modell, a Scala nyitott tetős kivitele lesz majd. Ezen a projekten keresztül a feltörekvő tehetségek támogatást kapnak a Mladá Boleslav-i Škoda főhadiszálláson dolgozó mérnököktől és nagy tapasztalattal rendelkező kollégáktól a műszaki fejlesztés, a formatervezés és a gyártás területéről.

200320-seventh-skoda-student-concept-car-2

A diákok által évente elkészített Škoda tanulmány projekt nagyszerűen igazolja a Škoda szakképző iskola magas szintű képzését, amely már több, mint 90 éve működik Mladá Boleslavban. Minden gyakorlati képzés csúcsa egy tanulmányautó megalkotása és kézzel történő megépítése. A Škoda diákjainak tanulmányautó építése 2014. óta tartó hagyomány