Mától díjmentes a közterületi parkolás Magyarországon
„A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját” – fogalmazott a kormányfő. Emiatt indokolt a közterületi parkolási díjak megszüntetése – tette hozzá.
A jogszabály szövege szerint a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet ideje alatt a fertőzés terjedésének csökkentése érdekében hétfőtől nem kell várakozási díjat fizetni a helyi közutak, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületek, továbbá az országos közutak, valamint az állam tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületek várakozási területeinek járművel történő, várakozási célú használatáért.
A rendelet kihirdetését követő tizenötödik napon a kormány annak hatályát meghosszabbítja a veszélyhelyzet megszűnéséig – olvasható a Magyar Közlönyben.
A közterületi parkolás térítésmentessé tétele azt a célt szolgálja, hogy a munkába igyekvőknek vagy halaszthatatlan dolgaikat intézőknek ne kelljen igénybe venniük tömegközlekedési eszközöket.