2020. május 21. 19:45   |   Autoblog
címkék:  

Ezek a modellek lesznek a környezetbarát autósok kedvencei

Az év elején még arról szóltak a szakmai előrejelzések, hogy minden eddiginél több elektromos gépkocsit adhatnak el Magyarországon 2020-ban. Aztán előbb jött az elektromos autók állami támogatásának felfüggesztése, majd a járványügyi helyzet, és nemcsak az alternatív meghajtású járművek kereslete esett vissza, hanem az egész magyar autópiac elkezdett zsugorodni. A kormány bejelentése szerint azonban június 15-étől újra pályázható az elektromos autóvásárlási támogatás – ráadásul bizonyos esetekben az eddigi, 1,5 milliós összegnél jóval nagyobb mértékben.

Piaci fellendülést hozhat a támogatás

Habár a járványhelyzet miatt a vásárlási kedv visszaesett, a nagycsaládosok megmaradtak potenciális vevőkként a piacon” – kezdte Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója. „A régi-új autóvásárlási programtól is azt várjuk, hogy a vásárlók fokozatosan visszatérnek, és egyre nagyobb arányban választanak maguknak környezetbarát gépkocsit. Nagy motiváció lehet ehhez, hogy a pályázati összeg egymillió forinttal megemelkedett. Tehát már nem csak a legalább hétszemélyes autókra, de a maximum bruttó 11 millió forint vételárú elektromosokra is 2,5 milliós hozzájárulás vehető igénybe.”

Miért éri ez meg nekem?

Az alternatív meghajtású gépkocsik környezettudatosságban megjelenő értéke felbecsülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen. Ugyan a maximum 2,5 milliós állami hozzájárulás csak a tisztán elektromos meghajtású autókra vehető igénybe, a zöld szempontok és az alábbi, egyéb gazdasági előnyök az összes, zöld rendszámmal ellátott gépkocsira is érvényesek: egyszerű konnektoros töltés akár otthonról is, ingyenes parkolás az ország több pontján, alacsony fenntartási és karbantartási költségek, környezet- és zajkímélő technológia, nincs regisztrációs, cégautó és helyi gépjárműadó, forgalomba helyezési és visszterhes vagyonszerzési illeték, olcsóbb biztosítás.

Egyre szélesebb választék

de9ab827-9b2c-40a8-9a71-0fbf7b2e3462Az alternatív meghajtás egyre erősebb piaci trendet képvisel a közlekedésben, ezért az autógyárak is már úgy optimalizálják kapacitásaikat, hogy lépést tudjanak tartani a vevői igényekkel. A magyar autóvásárlók is rendre nyitottabbak az elektromos és hibrid technológiák iránt, azonban az érdeklődés nem mindig társul fizetőképességgel. Ezen segíthet a már 2,5 millióra növelt kormányzati hozzájárulás, és a kereslet egyre több vásárlásban is realizálódhat. A Duna Autó eddig is több mint 200 darab elektromos autót adott át állami támogatással, a 2019-es eladásoknak pedig 4%-a irányult a környezetbarát gépjárművek kategóriájára.

A cég tavalyi értékesítési adatai alapján az elektromosoknál a Nissan Leaf, a hibrideknél pedig a Honda CR-V tűnik verhetetlennek. A plug-in hibridek közül a Volvo XC90-ből adták el a legtöbbet az Autóvárosban. A jól bevált típusok (Hyundai, Mitsubishi, Nissan, Peugeot, Renault) mellett azonban folyamatos törnek előre a népszerűségi listán az újonnan érkezők is. A Kia és a Škoda ugyancsak új belépőnek számít az elektromos autók piacán, miután 2019-ben bemutatták e-Niro illetve e-Citigo modelljeiket, emellett tölthető hibrid palettájuk is bővült az új Ceed SW-vel, Xceeddel és a Superb iV-vel. Amíg a Peugeot nemcsak megújította 208 és 2008 modelljeit, de mindkettőből elektromos változatot is alkotott, addig a Fiat az 500-as, a Suzuki pedig az összes modelljét hibrid verzióban is piacra dobta év elején.

8329e1f2-600a-4cf2-8059-8c86bafef9f6

Sőt, még az idén nagy dobásra készül több márka is. Az elektromos autók táborát fogja bővíteni az új Volvo XC40, a Fiat 500, a Honda-e, a Skoda Enyaq és a Seat el-Born. Hibridváltozattal lép majd a piacra a Peugeot 3008 és 508, a Honda Jazz, valamint a Renault Clio. Ez utóbbinál forradalmi újításnak számít a francia gyártó E-Tech megoldása, amelynek köszönhetően akár 80%-ban elektromos üzemmódban autózhatunk a városi használat során, miközben az üzemanyag-fogyasztásunk is 40%-kal csökken. Tölthető, plug-in hibrid verzióban pedig a Kia Sorento, Renault Captur és Škoda Octavia jelenik meg, még 2020-ban. Lesz tehát miből válogatni…